Fékezhetetlen vandálok pusztítanak a Mecsekben

Játszótéren garázdálkodó részeg fiatalok, fémtolvajok, turisztikai táblák lángja fölött szalonnát sütő kirándulók is nehezítik a pécsiek életét – olvasható a Híradó.hu portálon.

Mindent elpusztítnak, ami eléjük kerül a Mecsekben garázdálkodó ismeretlenek. Az egyik kedvelt kirándulóhelyen, a Remeteréten például egy útbaigazító táblát fordítottak ki betontuskóstul, majd elégették – mondta el Szilasi Tamás, a pécsi városüzemeltetési cég parkerdő fenntartásért is felelős részlegének vezetője.

Lóczi Szidónia, a Biokom Kft. kommunikációs munkatársa elmondta, a vandálok mindennek nekiesnek a Pécs fölötti erdőben, illetve a városban: megrongálják a játszótéri eszközöket, a köztéri bútorokat, a szobrokat, műemlékeket, szökőkutakat, csobogókat, ivókutakat és az utcanévtáblákat is. A garázdálkodók számára nincs lehetetlen, még a követ is felszedik, előfordult, hogy vésővel bontották ki helyükről a díszburkolat elemeit. A szintén tönkretett pécsi turisztikai információs táblák darabja 380 ezer forintba kerül.

Mindenszky Nikoletta, a Pécsi Rendőrkapitányság sajtóreferense az efajta bűncselekményeknél elsősorban nem a haszonszerzésről van szó, az elkövetők főleg a ifjabb korosztályból kerülnek ki. A pécsi polgárőrség belvárosi egységének parancsnoka, Balogh István szerint előfordul, hogy az ittas fiatal csak úgy, brahiból rúgja ki, például a játszótér kapuját.

Vannak azonban számítóbb elkövetők is, aki a csatornák, ereszek fémanyagát viszik el, rezet gyűjtenek, illetve szalonnasütéshez a parkerdei berendezések faanyagát használják. A városüzemeltetési cég ezért tavaly nyár óta a vihar által letört ágakból készített tüzelőanyagot készít ki az erdőben járók számára. „Bár azok a vandál csoportok, akik megfékezhetetlennek tűnnek, folyamatosan gondot jelentenek” – mondta a Szilasi Tamás, a pécsi városüzemeltetési cég munkatársa.

Forrás: Híradó.hu

Hirdetés