8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaFeljelentés a plakátrongálások miatt

Feljelentés a plakátrongálások miatt

Feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre felbujtás miatt a Fidesz – közölte Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendőrség hat embert állított elő plakátrongálás miatt. Egyúttal azt is hangsúlyozta: a Fidesz a lehető leghatározottabban elutasítja ezt a „baloldali agressziót”.

Németh Szilárd felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy „ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére”. Megvan annak a módja, hogy törvényes eszközökkel fejezzék ki a véleményüket – tette hozzá.

A kormánypárti politikus azt mondta, jól látható, hogy az emberek többsége a konzultációt választja, még akkor is, ha nem a kormány álláspontjával ért egyet. Eddig több mint 400 ezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, és 200 ezer feldolgozása után elmondható: az emberek 90 százaléka a kormány által képviselteket támogatja – közölte.

Németh Szilárd arra is felszólította Szigetvári Viktor, hogy számoljon el a Haza és Haladás Alapítvány pénzeivel. „Komoly külföldi pénzekről (…) van szó”, és szeretnénk tudni, hogy kik támogatják őket és ezért mit kértek cserébe – mondta Németh Szilárd, aki szerint nyilvánvaló, hogy a külföldi támogatásért cserébe akár külföldi érdekek képviseletét is lehet kérni.

Azt mondta, a plakátrongálás „egy elterelő hadművelet” arról a sok százmillió forintról, amit azért kaptak, hogy „ezt a típusú politikát folytassák Magyarországon”.

Az Együtt kedden közölte, hogy mozgalmat szervez a konzultációs óriásplakátok leszaggatására. Az MSZP szombaton közleményben azt írta, „a fröcsögő plakátkampány” üzenetét a polgári ellenállás eszközeivel mindenki úgy semlegesítse, ahogy csak tudja”. A DK-nak – hangzott el egy szombati sajtótájékoztatón – nincs ellenére a plakátok megrongálását célzó állampolgári akció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő