Feljelentés a buszos végkielégítés miatt

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést Páva Zsolt, Pécs polgármestere ismeretlen tettes ellen a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) egykori műszaki igazgatójával 2005-ben kötött munkaszerződés kapcsán. A volt vezető maga mondott fel, ám így is 30 milliós végkielégítést kapott.
A szóban forgó kontraktust még a PK Zrt. korábbi vezetése szignálta. Ebben az állt, hogy a műszaki igazgató – aki egyébként korábban maga is vezette a céget – tizenkét havi keresetének megfelelő díjazásban részesül, ha bármilyen okból, tehát akár ha ő mond fel, megszűnik a munkaviszonya – tudta meg a PécsMa.hu.

Információink szerint 2010 elején ez utóbbi meg is történt, amikor Keczer László, a közlekedési társaság akkori vezetője a cég átszervezésére hivatkozva más beosztást ajánlott a volt műszaki igazgatónak. Ezt az érintett nem fogadta el: felmondott.

Úgy tudjuk, hogy 2010 augusztusában a munkaügyi bírósághoz fordult, amely megítélte számára a szerződésben rögzített összeget, körülbelül 25 millió forintot annak kamataival együtt.

A PK Zrt. az ítélet ellen fellebbezett, az ügy a Baranya Megyei Bíróságon folytatódott, ahol 2011 decemberében helyben hagyták az elsőfokú ítéletet. Ez alapján a pécsi közlekedési cégnek kamatokkal együtt közel kamatokkal együtt 30 millió forintot kell kifizetnie korábbi műszaki igazgatójának.

– Az alapvető munkajogi szabályok szerint nem gyakorlat a cégeknél, hogy a munkavállaló felmondása után jár végkielégítés. Emiatt, illetve a szerződés több egyéb pontja is a munkavállaló egyoldalúan kikötött, a munkáltató szempontjából rendkívül hátrányos és megkérdőjelezhető indokoltságú – anyagi tehertétellel járó – rendelkezést tartalmazott, így néhány napja feljelentéssel éltem, hogy vizsgálják ki a kontraktus törvényességét – nyilatkozta Páva Zsolt polgármester.

A város első embere hozzátette: azt már a vizsgálódás dönti el, hogy ennek lesz-e, és ha igen, milyen konzekvenciája, „de úgy gondolom, hogy ez az eset a korábbi ügyekhez hasonlóan a közvagyon védelmében jogi lépést igényel.”

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés