Felpaprikázott hangulat a Siklósi Várkertben

Idén 13. alkalommal ad otthont a Siklósi Várkert a Szüreti Csirkepaprikás Fesztiválnak, mely most először két napos lesz 2014. augusztus 29-30.-án. Az eseményen a hagyományőrző csirkepaprikás főzőverseny mellett, kézműves és gasztronómiai kiállítók, korhű játékok, vidámpark és a Villányi borrégió legjava gondoskodik az önfeledt szórakozásról. A színpadon pedig olyan remek előadók adnak koncertet, mint a Carbonfools, a Halott Pénz, az United, a Bikini, Fenyő Miklós és Zenekara, valamint Nótár Mary.

csrikepaprikás_-_csak_a_logo

Évek óta már, hogy a Siklósi Vár Várkertje ad otthont a Szüreti Csirkepaprikás Fesztiválnak, ahol a hagyományőrző gasztronómiai programok mellett szórakoztató koncertekkel, előadásokkal, egész napos gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket. A rendezvény fővédnöke ezúttal a villányi SAUSKA Pincészet. Dr. Marenics János Siklós Város Polgármestere elmondta – Évszázados hagyomány, hogy a siklósiak a Tenkes gyönyörű lankáin zajló szüret fáradalmait követően igazi, ünnepi hangulatot varázsoltak rokonokkal és a barátokkal. Ilyenkor rendszerint egy könnyen elkészíthető, igazi magyaros, bográcsos ételt főztek, a Csirkepaprikást. Ezt a régi korok, önfeledt családi hangulatát kívánjuk évről évre életre kelteni augusztus végén, itt a Siklósi Várkertben. Polgármester úr hozzátette, hogy bár az első rendezvény alatt még csupán szponzorként vett részt a Csirkepaprikás Fesztiválon, 12 éve lelkesen szervezi kollegáival ezt a tradicionális, nyárbúcsúztató eseményt. Örömmel tapasztaltuk, hogy kicsivel több, mint egy év alatt a rendezvény kinőtte magát. Így igény lett arra, hogy ezúttal két naposra bővítsük az eseményt. Újdonságnak számít az is, hogy a gyermekek számára a hagyományőrző játékos elemek mellett, egy Vidámparkot is tudunk létesíteni – mondta Dr. Marenics János.

Az idén immár két napos rendezvény augusztus 29-én délután nyitja meg a kapuit. Kora délután gyermek és családi programok várják a látogatókat, míg este a színpadi fellépőké lesz a főszerep, akik közül a Halott Pénz, a Bikini Együttes és a United ad élő koncert. Augusztus 30-án a hagyományokhoz híven ágyúdörgéssel és Dr. Marenics János, Siklós Város Polgármesterének köszöntőjével indul az esemény. Ezt követően kerül sor a már megszokott csirkepaprikás főzőversenyre, ahol több száz ember méri össze konyhatudását. Az egyik legnépszerűbb tradicionális ételt ezúttal a zsűri három kategóriában díjazza, akik a legfinomabb csirkepaprikás, a legjobb vendéglátás és a legszebb tálalás kategóriájában hirdetnek eredményt.

Dr._Marenics_János

 

A hangulattal pedig biztosan nem lesz gond, hiszen olyan villányi borászatok képviseltetik magukat, mint a Bock Pince, Günzer Tamás, Ősi Gábor Pincészete és a Vineas. De természetesen szombaton is megkóstolhatók a hagyományos magyar konyha ízei a gasztronómiai kiállítóknak köszönhetően, mint ahogy kézműves vásárosok sora is várja az ide látogatókat. A két napos rendezvényt remek előadók sora zárja. Színpadra lép ugyanis Nótár Mary, Fenyő Miklós Zenekarával és a Carbonfools.

– Kiemelt jelentősége van, hogy minden fellépő élőben zenél, nálunk nincs playback! Jómagam is zenész vagyok, ezért erre különös hangsúlyt fektetünk! Szerencsére nemcsak a látogatók körében, hanem a szponzorok számára is egyre népszerűbb a rendezvény. Öröm számunkra, hogy a tavalyi nagy cégek mellett, mint például a Praktiker, akik idén is egy nagy Családiparkkal és Relax szigettel várják a fesztiválozókat, idén újabb nagy márkák támogatják az eseményünket ilyen a Maggi, vagy a Strabag és a VW.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés