Felszámoltak egy migránstábort Franciaországban

Több száz migránst szállítottak el csütörtök délelőtt egy, a nyugat-franciaországi Nantes belvárosi parkjában több hónapja kialakult migránstáborból.

A helyi prefektúra tájékoztatása szerint a rendben zajlott kiürítés során mintegy hatszáz, többségében szudáni menedékkérőt 12 busszal szállítottak el a város öt sportlétesítményébe.

A városi kórház és a belvároson áthaladó villamossínek közötti Daviais parkban táborozó embereket mintegy kétszáz rendőr és csendőr, a város képviselői és a francia bevándorlási és integrációs hivatal (OFII) munkatársai kísérték a bérelt buszok felé.

Az észak-franciaországi Calais kikötőváros környékén, valamint Párizson kívül Nantes az egyetlen francia város, ahol rendszeresen kialakulnak migránstáborok. Legutóbb július 23-án rendelte el a prefektúra a park kiürítését, ahol tavasz óta már akkor is több százan táboroztak.

A táborlakókat szerda este tájékoztatták a nantes-i közigazgatási bíróság kiürítési határozatáról, amelynek értelmében a parkban tartózkodó valamennyi embert köteles a város elhelyezni, függetlenül attól, hogy „a menekültjog szempontjából milyen helyzetben van”.

Az önkormányzat ugyanakkor csak átmenetileg biztosítja a többségében egyedülálló férfiak elszállásolását és napi kétszeri étkezését. A bírósági határozat értelmében hosszabb távra az államnak és az OFII-nak kell biztosítania az embereknek a helyzetük szerint járó megfelelő elszállásolást.

Hirdetés