A Janus Pannonius utcában újabb munka kezdődött meg a Pécsi Egyházmegye beruházásában, és hamarosan további is követheti – tovább szépül a történelmi városmag.

A helyiek és a turisták is észrevehették, hogy egyre szebb a pécsi belváros, egyre kevesebb helyen fogadja málló vakolat a sétálókat, a történelmi épületekre, műemlékekre az önkormányzat, az egyetem, az egyházmegye, de még a magántőke is gondot fordít. Ha csak a Szent István tér–Sétatér környékét nézzük meg figyelmesebben, láthatjuk, hogy az elmúlt időszakban megszépült többek között a Leőwey Gimnázium, a Miasszonyunk zárdatemplom, a Pezsgőház, vagy éppen a Csontváry Múzeum. Ez csak néhány példa, ugyanis a tér környékén már nem is nagyon találni rossz állapotú épületeket.

A gimnázium épülete megszépült, most azzal szemben is dolgoznak

Ahogy a Janus Pannonius utcában is egyre több a felújított épület, elég csak a közelmúltra gondolni, hiszen méltó arculatot kapott többek között a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma vagy a Máltai Szeretetszolgálat Központja is. Most újabb munkák kezdődtek, a Caritas gyönyörű, de már meglehetősen rossz állapotú épületéhez vonultak fel munkások.

Mint a beruházó Pécsi Egyházmegyétől megtudtuk, most a tetőszerkezetet újítják meg kizárólag saját forrásból. Jelentős mennyiségű faanyagot cserélnek a szerkezetben, és új lécezést, új cserépfedést kap az épület. Ez a munka nagyságrendileg 30 millió forint értékű, a teljes felújítás viszont több száz millióba kerülne, erre jelenleg még igyekszik forrást szerezni a püspökség, most első ütemben a legsürgetőbb feladatokat végzik el.

Átalakul a Rózsakert és környezete is

Egy másik, ennél nagyobb szabású beruházás kezdődhet el hamarosan a Janus Pannonius utcában: a 8-as számú, igen rossz állapotú épület és a Rózsakert megszépítése. Mint megtudtuk, ennél a fejlesztésnél már zajlik a közbeszerzés. Korábban is írtunk róla: a püspökség a Rózsakertet nevéhez méltó angolparkká alakítja, az egykori Papucs-borozó helyén kegytárgy- és turisztikai bolt nyílhat. A mellette lévő épületben jön létre az egyházmegye új könyvtára és ide költözik a Keresztény Örökség Kutatóintézet. Itt olvasótermeket, kutatóhelyeket is létrehoznak, az épület kisebb konferenciák megtartására is alkalmassá válhat.

Ilyen lehet a Rózsakert melletti épület

 

Hirdetés