Ferenc pápa céljaira gyűjtenek a tremplomokban

A Magyar Katolikus Egyház vasárnap tartja a péterfillérek gyűjtését templomaiban országszerte. A felajánlott adományokat Ferenc pápa karitatív céljaira fordítják – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.

A péterfillérek gyűjtését minden évben június 29., a Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni vasárnap tartják. Tavaly a magyarországi katolikus templomokban több mint 50 millió forintnyi adomány gyűlt össze.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa így fogalmazott a világ minden katolikusát megmozgató hagyományról: “A péterfillér a legjellegzetesebb kifejeződése annak, hogy minden hívő részt vesz Róma püspökének az egyetemes egyházat pártfogoló jótékony kezdeményezéseiben. E gesztusnak nemcsak gyakorlati értéke van, hanem erős szimbolikus jelentősége is, a pápával való közösségnek és a testvéreink szükségleteire való odafigyelésnek a jele…” – olvasható a közleményben.

A péterfillérek gyűjtése a VIII. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a pápának. Ekkortól alakult ki a “Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált a kelet- és a nyugat-európai országokban egyaránt.

A reformáció idején szünetelt a péterfillérek gyűjtése, a XIX. században azonban újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává lett. Ekkortól már kizárólag karitatív tevékenységre használták fel a befolyt összeget.

Magyarországon a rendszerváltás után, 1993-ban indult újra a kommunizmus ideje alatt szünetelő gyűjtés.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés