5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaFia halálhírére hivatkozva csalt ki pénzt

Fia halálhírére hivatkozva csalt ki pénzt

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt egy 46 éves pécsi férfi ellen, aki 2014. január vége és március közepe között egy internetes társkereső oldalon megismert kiskunhalasi hölgytől összesen 1 485 000 Ft-ot csalt ki különböző valótlan okokra – így fia balesetére, végtag amputációjára, illetve fia halálára – hivatkozással.

A pécsi férfi 2013 októberében ismerkedett meg a 62 éves kiskunhalasi asszonnyal, akinek egy idő után sikerült a bizalmába férkőznie. Ekkor elhatározta, a saját és a fia megélhetéséhez pénzt csal ki a hölgytől.

Előbb fia valós cukorbetegségére, majd később valótlan okokra hivatkozva 35 ezer és 175 ezer forint közötti összegeket kezdett kölcsönkérni. Az ürügyek között szerepelt a férfi fiának sport- és iskolai balesetei, végtag-amputációja, végül halála is.

Próbálkozásai sikerrel jártak, a hölgy 15 alkalommal utalt el pénzt a folyószámlájáról, így a férfi összességében közel másfél millió forintos kárt okozott az asszonynak.

Az ügyészség a szabadlábon védekező férfi ellen folytatólagosan, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított eljárást, amelynek büntetési tétele 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő