Fifi menthet meg minket a járványtól? Ígéretesnek tűnik a lámaantitest-alapú kezelés

A brit Rosalind Franklin Intézet kutatói tavaly nyáron kezdték el vizsgálni, hogy vajon a lámákból – pontosabban egy Fifi nevű patásból – kinyert egyszerűbb antitestek, az úgynevezett nanotestek felhasználhatóak-e a koronavírus elleni védekezésben, sőt, kezelésében. Az első eredmények alapján úgy néz ki, hogy igen – írja a BBC. Fontos leszögezni: sok vizsgálatra van még ahhoz szükség, hogy embereken is kipróbálják a kezelést, egyelőre rágcsálókon tesztelik.

A terápia során Fifinek beadták a SARS-CoV-2 vírus tüskefehérjéjét, hogy a szervezete megtanulja felismerni. Ugyanis ez a lámák és tevék természetes reakciója fertőzésekre.

Így is lett, a nevezett láma immunrendszere megismerte a vírust, és a nanotestek megtanultak fellépni ellene.

A kutatók ezek után megvizsgálták az állat vérét, és kiválasztották a nanotesteket, amik kifejezetten szorosan ráakaszkodnak a vírus tüskefehérjére, laborban sokszorosították azokat, majd orrspray formájában

kezeltek velük koronavírus-fertőzött rágcsálókat, amik a szer hatására hat napon belül teljesen felépültek.

A brit közegészségügyi szolgálat (Public Health England) szerint ez az egyik legígéretesebb módszer a koronavírus megállítására. Ugyan még csak korai eredményekről beszélhetünk, akár megelőzésre és koronavírusos emberek kezelésére alkalmas orrspray is lehet belőle.

Hirdetés