“Fingerstyle gitártechnika” lemezbemutató

Eddigi legjelentősebb fordulópontjához érkezett a magát egyszemélyes zenekarként definiáló Petruska András karrierje, ugyanis hosszas tervezés után, Metropolita címmel megjelent első nagylemeze, amelyet most Pécsett is bemutat a közönségnek.

A fingerstyle gitártechnika hazai képviselőjét 2010-ben a Megasztáros szereplése óta ismerheti a közönség. Szóló pályafutása során rengeteg helyen találkozhattunk már a nevével: túl van a négyszázadik koncertjén, többek között elnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál első díját és turnézott a Quimby előzenekaraként. Londonban és Olaszországban is képviselte hazánkat. Zenei tévék és rádiók rendszeres műsoralanya, eddig mégiscsak egy dolog váratott magára: egy nagylemez elkészítése. Március 31-én, azonban megjelent első, Metropolita című nagylemeze. Az album koncepciója szervesen kötődik a 4-es metró állomásainak hangulatához.

A dalok címként is mind egy-egy megálló elnevezését kapták. A Metropolita célja a metrót körülvevő közeg és történetek bemutatása, a 21. századi Budapest egy pillanatképének elkészítése. Ritka az ilyen erős és határozott koncepcióra felfűzött album, a Metropolita egyszerre törekszik helyi identitásteremtő eszköz lenni és egyben magas minőségben szórakoztatni is, valamint könnyűzenei eszközökkel ötvözni a helyi zene, a népzene elemeit.

Az album dalaiban megjelennek a megállók környékének történetei, az arra járó jellegzetes emberek, valamint megszólalnak a múlt és jelen szereplői is. A dalokat Petruska András írta, hangszerelte és adja elő, a szövegeket Babarci Bulcsúval közösen írták. A stúdiómunkálatokban többek között olyan zenészek működnek közre, mint Szokolay Dongó Balázs és Unger Balázs.

A Metropolita élő bemutató koncertjére szeptember 18-án kerül sor Pécsett a Nappaliban, ahová rendhagyó módon elkíséri Andrást a lemezen is szereplő Temesvári Bence hegedűs is. Sőt, András vendége lesz Lenthár Balázs is, akit már jól ismerhet a pécsi közönség.

Hirdetés