8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaFizetnie kell a volt EKF-főigazgatónak

Fizetnie kell a volt EKF-főigazgatónak

A Pécsi Ítélőtábla jogerősen 1,7 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte Mészáros Andrást, az Európa Kulturális Fővárosa program volt főigazgatóját, aki munkaügyi pert indított a város ellen 2008-as felmentése után. Mészáros eredetileg negyvenmillió forintot követelt.

Mint megírtuk, májusban Mészáros András számára kedvező ítélettel zárult első fokon a Baranya Megyei Munkaügyi Bíróságon zajló per.

Ugyan a még szocialista vezetésű önkormányzat által 2008 októberében menesztett vezető kártérítési igényét csak részben találták jogosnak, de az akkori döntés szerint kilencmillió forint megfizetésére kötelezték a város száz százalékos tulajdonú cégét, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Nonprofit Kft.-t, korábbi munkáltatóját. A cég jogi képviselője a döntés után fellebbezést nyújtott be, s Pécsi Ítélőtáblára került az ügy.

A cég jogi képviselője, Turi Attila arról tájékoztatott, hogy az ítélőtábla jogerős döntése értelmében nem jár a volt főigazgatónak kártérítés, éppen ellenkezőleg, a perköltséget is meg kell fizetnie, ami 1,7 millió forint.

Az ügyvéd szerint az ítélőtábla megállapította azt, hogy a felmondási indokok között szereplő, a főigazgatóval szembeni általános bizalomvesztés megállja a helyét. A felmondási indok tehát megalapozott volt, s ez önmagában elegendőnek bizonyult egy ilyen léptékű beruházás esetében.

Mészáros András felmentését azonban nem csupán a bizalomvesztéssel indokolta az önkormányzat, hanem a beruházások késlekedését, a szponzorációs bevételek elmaradását is megemlítették, s azt is, hogy EKF-program a „negatív hírspirálból” nem tudott kilépni.

A Baranya Megyei Bíróság korábban úgy döntött, hogy az önkormányzatnak is szerepe volt abban, hogy a program nem lépett ki a negatív hírspirálból, s a főigazgató korrekt munkakapcsolatot ápolt a város vezetőivel. A közgyűlés bizalma pedig nem Mészáros, hanem e szervezeti felépítés iránt rendült meg.

A per elsőfokú végzésében a volt vezető 2008 októbere és 2009 májusa közötti munkabérét, összesen kilencmillió forintot ítéltek meg a volt vezetőnek, aki eredetileg negyvenmillió forint miatt nyújtott be keresetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő