Forgalomkorlátozások lesznek

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya megyében 13 út összesen mintegy 40 kilométeres szakaszát újíttatja fel külső vállalkozók bevonásával az új, országos szinten 33 milliárd forint értékű útfelújítási program keretein belül. Több útszakasz esetében a projektgazda Magyar Közút már munkaterületet adott a kivitelezőknek, így a megye több pontján is korlátozásokra számíthatnak a közlekedők.

Baranya megyében a már munkába adott szakaszok közül két helyen kell jelentősebb forgalomkorlátozással számolnia az autósoknak. A 6-os főút Szigetvár átkelési szakaszán szakaszosan – maximum 500 méter hosszon -, félpályás lezárás mellett marási, illetve aszfaltozási munkákat végeznek a tervek szerint 2013. november 15-24. között. A korlátozás a reggeli, illetve esti csúcsidőben torlódással járhat.

A 6542-es jelű Komló-Magyarszék összekötő út Komló mintegy 650 méteres átkelési szakaszának felújítása a tervek szerint november 7-én indul el és megfelelő időjárási körülmények mellett várhatóan november végéig be is fejeződik. A felújításra kerülő szakasz 2×2 forgalmi sávos, így az építés a forgalom kismértékű zavarásával, de folyamatosan történik sebességkorlátozás bevezetése mellett.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a lakosság, valamint a közlekedők megértését és türelmét is kéri a felújítási munkák idejére.

Hirdetés