Fotók: csontvázhalmok kerültek elő a földből a mohácsi tömegsíroknál

Javában zajlik a régészeti munka a Mohácsi Nemzeti Emlékhely III. számú tömegsírjánál, mutatunk néhány érdekes, egyben döbbenetes fotót a tömegsírok vázairól, melyeket a napokban emelnek ki a régészek és antropológusok Sátorhely közelében.

A már korábban megtalált, összesen öt tömegsír feltárását 1960-ban, illetve 1976-ban már elvégezték. A csontokat akkor konzerválták és visszatemették, hogy majd egy későbbi, újabb feltárással részletes vizsgálatot végeznek rajtuk.

Most a harmadik számú tömegsír újbóli feltárása és további tudományos vizsgálata tart szakemberek, többek között a Janus Pannonius Múzeum munkatársainak közreműködésével.

Egyébként a mohácsi tömegsírok kapcsán Pap Norberttel, a PTE Természettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárával készítettünk a közelmúltban interjút, aki csapatával nemrég több éves kutatás végére érkezett, eredményeikről pedig új kötetekben számol be.

A tömegsírok feltárásáról továbbá néhány napja is készült pár fotó, ezeket ide kattintva lehet megtekinteni.

A képek forrása: MTI/Sóki Tamás

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés