Garantált a Gandhi stabil működése

Új ügyvezető igazgatót választott a pécsi Gandhi Gimnáziumot működtető közhasznú nonprofit kft. taggyűlése, ezzel az átalakított szervezet megkezdte a munkát – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel; a tárca közleménye szerint garantált a gimnázium stabil működése.

A KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága azt írta, hogy az iskola évek óta húzódó bizonytalan helyzetére tett pontot hétfőn az oktatási intézményt üzemeltető állami és önkormányzati tulajdonú cég taggyűlése, amikor Virág Bertalan személyében megválasztották az új vezetőt.

Ezzel egy új fejezetet nyitottak az iskola történetében – tették hozzá -, hiszen a stabil intézményi és gazdasági háttérnek köszönhetően ismét a magas színvonalú oktatás kerülhet a figyelem középpontjába. Az új tulajdonos garantálja a gimnázium megfelelő gazdasági hátterét és a pedagógiai program megújítását – írták.

A közlemény szerint a gimnázium működését egy új tanácsadó testület segíti, amelynek vezetője Ráczné Szabó Rita, az államtitkárság kabinetfőnöke lett. A testület tagjai között az alapítók, a tanári kar és a volt Gandhis diákok képviselői foglalnak helyet. A szintén újonnan megalakult felügyelőbizottság vezetését Orsós Anna, a Pécsi Egyetem Romológia Tanszékének vezetője látja el – tették hozzá.

A tárca a közleményben felidézte: Balog Zoltán, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár 2011-ben jelentette be, hogy az ország egyetlen roma kisebbségi középfokú oktatási intézménye, a Gandhi Gimnázium körül kialakult áldatlan állapotokat meg kívánja szüntetni úgy, hogy egy nonprofit gazdasági társaság veszi át az iskola fenntartását a közalapítványtól.

A Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. 2011-ben meg is alakult, amelynek tulajdonosa 90 százalékban a magyar állam (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium), 10 százalékban pedig a pécsi önkormányzat.

Az új tulajdonosi formával – amelyet a középiskola alapítói többségének egyetértésével hívtak létre – az intézmény autonómiája megmarad, de könnyebbé, gyorsabbá, átláthatóbbá válik a döntéshozatal, szemben a korábbi időszakkal – áll a közleményben.

Hirdetés