13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaGera Zoltán távozik a Fulhamtől

Gera Zoltán távozik a Fulhamtől

Nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, így távozik klubjától Gera Zoltán, a Fulham magyar válogatott labdarúgója. A 31 éves támadó menedzsere, Filipovics Vladan pénteken, a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt erről, ugyanakkor cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, miszerint pártfogoltja mindenképpen elhagyja Angliát. „Beszéltem Zolival, s azt mondta, hogy ő nem nyilatkozott ilyesmit” – mondta Filipovics. A menedzser hozzátette: Gera még legalább négy-öt évig szeretne játszani.

„Négy jó és egy rossz idényt még látok benne” – fogalmazott tréfásan Filipovics, aki szerint a játékos piaci értékét növeli, hogy három poszton, jobb oldali és támadó középpályásként, valamint az ékek mögött, visszavont csatárként is jó teljesítményre képes.

A 71-szeres válogatott Gera Zoltán Pécsett kezdte pályafutását, majd négy évet töltött a Ferencvárosban, ahol a szurkolók nagy kedvencévé vált. 2004-ben a West Bromwich Albion szerződtette, itt újabb négy esztendőt töltött, 2008 óta pedig a Fulhamben futballozik, ahol legnagyobb sikerét tavaly érte el, ugyanis az Európa Ligában – az ő remek teljesítményének is köszönhetően – döntőt játszott az együttes. Az utóbbi hónapokban ugyanakkor nagyon ritkán jut játéklehetőséghez a londoni csapatban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő