Gulyás Gergely: a beoltottak 99 százaléka teljes védettséget élvez

Gulyás Gergely

A mai kormányinfón a miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: több mint 4,2 millióan regisztráltak eddig az oltásra, közülük már 3 milliónál több ember kapta meg a vakcinát. Az oltási hajlandóság folyamatosan nő, naponta 50-100 ezren jelentkeznek – fogalmazott. 

Hozzátette, habár Magyarország az EU-s átlaghoz képest jobban áll az átoltattságot illetően, komoly nehézséget okoz a vakcinabeszerzés, hiszen „a Brüsszel által megrendeltek közül már két vakcina esett ki, a Janssen oltóanyaga sem érkezik”. Gulyás Gergely azt mondta ezzel kapcsolatban: azon dolgoznak, hogy pótolni tudják az így hiányzó körülbelül félmillió vakcinát.

Bejelentette: a kormány kampányt indít, már nem csak videós anyagokkal, de ismert emberekről készült óriásplakátokkal is biztatják majd az oltásra a magyar lakosságot. Mint mondta: „Tudjuk, hogy Magyarországon körülbelül 8 millió nagykorú él, a célunk, hogy mindannyian beoltassák magukat.”

Emlékeztetett: 3,5 millió beoltottól nyithatnak a teraszok és a vendéglátók további segítésére eltörlik ezek bérleti díját. Emellett az iskolai fokozatos nyitásáról is szólt.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a védettségi igazolványnak 4 milliós oltottságtól lesz jelentősége, akkor hozhatnak olyan szabályokat, amiknél ez számíthat.

Kiemelte, a beoltottaknak a jelenlegi adatok szerint csupán 1 százaléka betegedett meg a koronavírustól, így a védettség gyakorlatilag 99 százalékos. Hangsúlyozta, a vakcinák mind ugyanolyan hatásosak.

Gulyás Gergely továbbá háláját fejezte ki minden egészségügyi dolgozó és az oltásban résztvevők felé.

Kérdésre a miniszter azt is elmondta: csak átvizsgált, megbízható, hatékony oltóanyagot engedélyeznek, a Sinopharm és az AstraZeneca semmivel sem rosszabb, bizonyos adatokban lényegesen jobb, mint mondjuk a Pfizer.

Sőt, azt is mondta, hogy a második oltás után ugyanolyan, vagy jobb védettséget ad a kínai vakcina, mint a többi, nem kell harmadik oltás.

A közterületi parkolás addig lesz ingyenes, amíg a járványhelyzet ezt indokolja – mondta szintén a sajtó kérdésére válaszolva Gulyás Gergely.

Hirdetés