Gyakorlatilag bejelentette a PSG Messi leigazolását

Bár a hivatalos bejelentés még várat magár, a francia bajnok Paris Saint Germaine (PSG) labdarúgócsapata sokat sejtető videóval jelezte Twitter oldalán, hogy „valaki” aláírt a klubhoz. Közben a Barcelonától 21 év után a napokban távozó Lionel Messit Párizsban fotózták le, egy „Paris” feliratú pólóban.

Több külföldi híroldal, így a francia L’Equipe és a spanyol Sport is tényként írta meg ma délután, hogy a hatszoros aranylabdás argentin futballzseni, Lionel Messi aláírt a PSG együtteséhez. A beszámolók szerint két éves szerződést kötöttek a felek, egy éves hosszabbítási opcióval, és a hírek szerint évente 35 millió eurót fog keresni Messi.

Bár hivatalos bejelentés egyelőre nem történt, a PSG Twitter oldalán már két olyan videó is megjelent, amely gyakorlatilag megerősíti a sajtóhíreket. Az egyikben egy egyelőre meg nem nevezett játékos szerződtetését lebegtetik be – ebben egy pillanatra felbukkan maga Messi is, az argentin válogatott 10-es mezében, igaz az arca nem tűnik fel –, a másikban pedig egy jól megszerkesztett állóképen csodálhatjuk az Eifel-torony látványát, a két oldalán három-három aranylabdával.

Közben a francia klub azt már hivatalosan is közölte, hogy holnap délelőtt sajtótájékoztatót fog tartani – minden bizonnyal azon mutatják majd be Messit.

Mint ismert, egészen szürreális módon ért véget a közelmúltban az argentin barcelonai karrierje. Bár mind a klub, mind pedig Messi elkötelezett volt lejáró szerződése meghosszabbítása iránt, meg is egyeztek a részletekben, a spanyol liga szigorú pénzügyi szabályai miatt a pocsék gazdasági helyzetben lévő katalán egyesület mégsem tudott új szerződést kötni ikonjával.

Fotó: Yves Herman / Reuters

Hirdetés