Győzelemmel zárta le a felejthető szezont a PVSK

Sok pontot hozott a PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapatának szezonzáró bajnokija a Zalaegerszeg ellen, amelyet a Pécs végül meggyőző különbséggel behúzott.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a PVSK-Veolia szezonzáró bajnokija a Zalaegerszeg ellen megmozgatta volna a város apraja nagyját. Jó, ha 50 szurkoló gyűlt össze ugyanis a Lauber Dezső Sportcsarnok lelátóin. Pedig bizony, lett volna mit néznie azoknak is, akik inkább otthon maradtak. Az első negyedben ugyanis olyat mutatott a két csapat, amit ritkán látni magyar pályákon. Szinte követhetetlen tempóban hullottak ugyanis a kosarak. Hazai szempontból az volt csupán a fájó, hogy valamivel jobban ment a pontgyártás az egyetlen légióssal, jobbára fiatalokkal felálló Egerszegnek. Persze azért a rutinos, válogatott magasember, Szabó Zsolt is hozzátette a magáét ahhoz, hogy tíz perc alatt 34 pontig jutott a ZTE. A Pécs is összeszorgoskodott 29-et azért, hiszen a triplákat elég jó százalékkal dobta a csapat.

A második negyedben aztán védekezni is elkezdett a PVSK, ennek pedig meg is lett az eredménye. A nagyszünetre ugyanis már öttel Budimirék vezettek. Az, hogy az első félidőben összesen 105 pontot láthattunk, ezzel együtt is az egyedüli dolog volt, ami miatt jó szívvel emlékezhettünk vissza erre a húsz percre.

A harmadik negyedben aztán volt minden. A PVSK előbb ellépett tizenhárom ponttal, aztán a Zete visszajött négyre. Közben még egy önkosarat is láthattunk Brkicstől, de mindent egybevetve érdemben nem változott a meccs összképe. Sok pont esett, kicsivel többet dobott a Pécs, de az utolsó negyed előtt sem mehetett biztosra.

Azonban a hazai szurkolóknak idegeskedésre nem volt oka, a negyedik negyed ugyanis semmi újat nem hozott magával. Mind a két csapat kimondottan eredményes támadójátékkal rukkolt elő, azonban a végére kicsit elfáradó ZTE már nem tudott közelebb férkőzni a Párducokhoz. És bizony Dragan Alekszics csapata, ahogyan kell, be is húzta a győzelmet, sőt, még a 100 pontot is túldobta, nem először a szezonban.

Viszont utoljára, ugyanis a bajnokság ezzel most már véget ért. A Pécs a 10. helyen zárt, ami az elmúlt évtized legrosszabb eredménye. Szóval nem is baj, hogy most, a nyári szüneten rá lehet egy kicsit pihenni az új évre…

 

PVSK-Veolia–Zalakerámia ZTE KK 103-93 (29-34, 26-16, 25-23, 23-20)
Kosárlabda-NB I., férfiak. Alsóházi rájátszás. Pécs, 50 néző. V.: Papp, Goda, Minár.

PVSK-Veolia: Ruják 7/3, Lewis 10, Dragasevics 8/6, BUDIMIR 12/12, BRKICS 29. Cs.: FUNDERBURK 21, CAREV 10/6, Krivacsevics 4, Rátvay T. 2. Vezetőedző: Dragan Alekszics.
Zalakerámia ZTE KK: Simó, SIMON K. 20/3, Bonifert 8, Vuko 17, SZABÓ Zs. 30/9. Cs.: Csuti, ANTÓNI 16/12, Büki, Makkos 2. Vezetőedző: Heinrich Róbert.

Fotó: Rónási Márton / PVSK

Hirdetés