Ha március, akkor víz világnapja!

1993 óta világszerte március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. 2021-ben ennek a fontos kezdeményezésnek a szlogenje: A víz érték! Becsüld meg!

Ugyan az idén sajnos a világnaphoz kapcsolódó tematikus rendezvények a járványhelyzet miatt Pécsett is elmaradnak, ettől akár még otthon is megünnepelhetjük a bolygó talán legfontosabb, éltető elemét!

A víz ugyanis óriási és összetett értéket képvisel háztartásaink, az élelmiszer, a kultúra, az egészségügy, az oktatás, a gazdaság és a természeti környezet integritása szempontjából egyaránt.

A házi vizes programokhoz, beszélgetéshez például az egyik kertvárosi óvoda tavalyi videójából meríthetünk ötleteket:

Emlékezzünk vissza:

Pécsett 2018-ban például a Tettye Forrásház és a Pécsi Állatkert közös programot szervezett, melyen több száz gyermek vett részt. A két cég aztán egy évvel később is összefogott, hogy együtt hívja fel a figyelmet erre a fontos ünnepre.

A 2020-ban betörő koronavírus-járvány aztán persze sok mindent megváltoztatott, sajnos idén is csak online formában, de azért megemlékeznek a világnapról a zooban:

A Tettye Forrásház Zrt. a világnap alkalmából egy kis történelmi – picit a járványhelyzetre is reflektáló – visszaemlékezést juttatott el lapunkhoz ma: 

„Ivóvíz: házhozszállítás 1892 óta

Március 22-e a víz világnapja. A nemzetközi zöld napot a koronavírus-járvány miatt második alkalommal vagyunk kénytelenek a négy fal között ünnepelni. Arra viszont ebben a nehéz helyzetben is lehetőségünk van, hogy felhívjuk a figyelmet a háztartásokban, az egészségügyben, élelmezésben, gazdaságban és a kultúrában egyaránt nélkülözhetetlen vízre, amelynek értéke jóval többet jelent annak áránál. A világnap idei mottója is ezt
igyekszik tudatosítani: A víz érték. Becsüld meg!

Az elmúlt egy évben egyre nagyobb szerepet kap a házhozszállítás, a megrendelt ruháért, elektronikai cikkért, kész ételért csak a küszöbig kell elmennünk. De vajon a zuhany megeresztése közben, vagy amikor felhajtunk egy pohár teát, eszünkbe jut-e, hogy ugyanezt tesszük: házhoz szállíttatunk.

Pécs víziközmű-szolgáltatója 1892 óta végzi a kiváló minőségű tettyei karsztvíz (majd az 1900-as évektől tortyogói és pellérdi mélyfúrású kutakból származó víz) házhoz szállítását, biztosítva ezzel mindenkinek a vezetékes víz jelentette kényelmet. És a közműszolgáltatásnak itt nincs vége: nem csak „hozzuk”, de a lefolyókon, csatornákon távozó szennyvíz formájában „visszük” is a vizet.

A házhozszállítás folyamata a megújuló energiaforrások használatát is érinti: az összegyűjtött és elszállított használt vízből keletkező szennyvíziszapból a Pécs határában lévő szennyvíztisztító telepen működő biogázüzem zöldenergiát termel, amely a közműves víz- és csatornaellátás rendszereit, a víz házhozszállítását működteti.

Pécsett és a környező településeken 850 kilométernyi vízvezeték, 51 termelőkút és 55 víztározó, a Tettye Forrásház Zrt. 310 munkatársa és az évente egy milliárd forintot meghaladó értékű felújítások biztosítják, hogy minden nap biztonságos, tiszta ivóvíz álljon rendelkezésre az otthonokban, munkahelyeken – használhassuk kézmosáshoz, gyógyításhoz, vagy éppen a húsvét előtti takarításhoz, a sonka- és tojásfőzéshez,
locsolkodáshoz, friss virághoz és a kölni utáni hajmosáshoz. Hogy jobbá tegye a körülményeket, amelyek közt dolgozunk és élünk.”

Érdekesség: 

A világnaphoz kapcsolódó magyar honlapon nem csak érdekességeket olvashatunk a vízről, az azt fenyegető veszélyekről, de pályázatokat is kiírtak családok, egyének, csoportok számára, melyekhez még mindig nem késő csatlakozni.

Magán a világnapon egyébként kiadják az ENSZ vízügyi világjelentését is, amely ugyanarra a témára összpontosít, mint a kampány, és irányvonalat ajánl a döntéshozóknak.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés