Ha most ébredt, csak ezt olvassa el!

 Sok hír egy rövid cikkben azoknak, akik utálnak olvasni, de kíváncsiak, mi történt hétfőn Pécsett.

Pécsen is lehet taxis-blokád

Szigorításokat tervez a kormány a taxis ágazatban. Az elképzelések szerint a taxisok maximum hétéves kocsit használhatnának, ötévente meg kellene újítaniuk az engedélyüket, s csak saját településük területén belül vehetnének fel utasokat. A tervezet ellen akár országos demonstrációba kezdhetnek az érintettek, köztük a pécsiek is.

Összegyűjtik a pécsi emlékeket

A pécsi Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék 2012-ben elnyert egy pályázatot újszerű elveken működő médiaarchívumok kutatására. Ennek keretén belül a tanszék oktatói létrehoztak egy ízig-vérig pécsi emlékeket egybegyűjtő adatbázist, melyben kiemelt szerepet kap a város országszerte híres underground múltja. Részletek ITT.

Halálos ütést mért barátjára

Két agyműtét után halt bele sérülésébe az a férfi, akit még januárban ütött le barátja a pécsi vasútállomás közelében. Az ügy tárgyalásán kiderült, a két barát hulla részegen verekedett össze, amikor az áldozat egy ütéstől elesett és a útpadkába verte a fejét. Az ügyészség halált okozó testi sértéssel vádolja D. Dénest, aki nem ismeri el a bűncselekményt, szerinte Zoli halálához semmi köze. Az ügy tárgyalása tanúk meghallgatásával folytatódik. Az ügyről bővebben ITT.

Pécsett lábadozik az Ámokfutók frontembere

A PTE Rét utcai idegklinikáján kezelik Kozsót. Az egykor népszerű énekest múlt hétfőn több órán keresztül operálták az idegklinikán, majd az intenzív osztályra szállították. Kozso már magánál van, s ha nem is lesz újabb komplikáció, még akkor is egy-két hétig megfigyelés alatt kell maradnia, de állapotával kapcsolatban a kórház hírzárlatot rendelt el.

Nem lesz bánya a Mecsekben

A napokban derült ki, hogy a mecseki uránvagyon újrahasznosítását megcélzó Wildhorse Hungary Energy Kft. már jó néhány héttel ezelőtt leállította erre irányuló kutatásait. Lapunk megkeresésére Benkovics nem kívánt nyilatkozni, mondván, már a cég ausztráliai központja foglalkozik a sajtókommunikációval. Kerestük Chris Dinsdale-t, a Wildhorse pénzügyi vezetőjét is, ám egyelőre nem sikerült elérnünk. Részletek IDE kattintva.

Ifjú teheség Pécsről

Továbbjutott a középdöntőbe a közmédián futó Virtuózok tehetségkutató verseny legkisebbek korcsoportjában Boros Misi. A pécsi általános iskolás fiatalember nagy sikert aratott zongorajátékával mind a zsűri, mind a nézők előtt. A tizenegy éves fiúcska nagy tehetségnek számít, már számos rangos külföldi és országos megmérettetésen győzedelmeskedett.

 

 

Hirdetés