13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHalál a Szántóban: nem tudták, hogy beteg

Halál a Szántóban: nem tudták, hogy beteg

Nem tudták, hogy beteg – ezért nem is kapott kiemelt figyelmet az a hallgató, aki szerda este halt meg egy pécsi kollégiumban. A Pécs TV információi szerint az epilepsziás elsőéves hallgató nem jelezte, hogy krónikus beteg, ha ezt megtette volna, másik szobába helyezik el, de valószínű ez sem menthette volna meg az életét.

A Szántó Kovács János utcai kollégiumban több mint nyolcszázan laknak, itt kapott szobát az az elsőéves, földrajz szakos hallgató is, aki szerda este halt meg. Információink szerint az egyetemi épület mellékhelyiségében kapott epilepsziás rohamot.

Holttestére a portaszolgálat talált rá, ők azonnal értesítették a mentőket, de a fiú életét már nem tudták megmenteni. A kollégisták szerint, ha időben szól, vagy lakótársai is tudnak a betegségéről, jobban oda tudtak volna figyelni rá.

Erre viszont nem kötelezhetik a hallgatókat – reagált Kottász Gergely, a Pécsi Tudományegyetem szóvivője –, mivel sértené a személyi jogokat.

A hallgatókra portaszolgálat figyel, ők folyamatosan ellenőrzik az épületeket. A diákszállásokon egyébként nem kötelező az egészségügyi szolgálat, egyedül a sürgősségi betegellátó telefonszámát kell kihelyezniük.

Ha azonban egy kollégista jelzi, hogy krónikus beteg, akkor olyan szobába helyezik, amit könnyebben tud megközelíteni a mentő. A Pécsi Tudományegyetemen egyébként több mint négyezer kollégista tanul: az elmúlt években többek között már öngyilkossági kísérlet is előfordult ezekben az épületekben – tudta meg a Pécs TV híradója.

Mint arról korábban már beszámoltunk, egy patológiai vizsgálatot is magába foglaló közigazgatási eljárás során derülhet fény arra, hogy pontosan mi okozta a szerdán holtan talált hallgató halálát – tájékoztatott a rendőrség pénteken.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő