Halálos baleset: a szalagavatójára készült a lány

A Pécsi Törvényszék súlyosbította annak a férfinak a büntetését, aki a vádirat szerint 2016 februárjában halálos közúti balesetet okozott Komló mellett. 

Mi is beszámoltunk arról a szörnyű balesetről, ami tavaly február 23-án történt Komló és Mánfa között. A bíróság tájékoztatása szerint a teherautó 70 km/h sebességgel ment a város határában lévő jobbra ívelő kanyarban, amikor áttért a szemközti sávba, vészfékezett, de nem tudta az ütközést elkerülni a 60-nál is kevesebbel érkező személyautóval. A jóval kisebb autót a szalagkorlátnak préselte, amibe mind a négy utas beszorult. A tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki őket a roncsok közül, de sajnos egy ember életét már nem tudták megmenteni.

A tragédia áldozata egy 20 éves komlói lány volt, aki barátjával, édesanyjával és annak párjával utazott Pécs felé. A fiatal lány egy barcsi gimnáziumban tanult, ahol végzős diák volt és éppen a szalagavatójára készült, ugyanis a tragédia néhány nappal az ünnepség előtt történt.

Az utasok közül egy ember, a lány édesanyja életveszélyes, maradandó egészségkárosodással járó sérüléseket, barátja és nevelőapja súlyos sérüléseket szenvedett.

A lányt nagyon sokan szerették, előtte volt még az élet, óriási űrt hagyott maga után. Ezt nem is mutatja más jobban, mint hogy több százan mentek el az aznap tartott megemlékezésre.

A baleset ügyében most született ítélet: a Pécsi Törvényszék súlyosbította a tehergépkocsi sofőrjének első fokú büntetését, két év fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték és három évre eltiltották a vezetéstől is. Az ítélet jogerős.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Halálos baleset: a szalagavatójára készült a lány. E címet olvasva nem is kevés olvasónak a hideg fut végig a hátán és nem érti,hogy egy 20 éves aki családtagjaival és párjával haladtak Pécs felé. Egy teher autó 70 km/h-val haladt Pécs város határában egy jobbra kis ívben történő fordulás szerintem sokkal nehezebb, mint a balra nagy ívű.Nem kizárt,hogy sokkal hamarabb kellet volna a teher autó vezetőjének lassítania autóját. Ha így közlekedett volna akkor személy autó utasai közül senki sem sérült volna és a fiatal lány még ma is élhetne és az utasai sem sérültek volna. Sajnos az illetékes bíróság a halálos baleset miatt sokkal súlyosabb ítéletet is hozhatott volna a halállal végződött baleset miatt. E sorok írója több száz ezer kilométert vezetett baleset mentesen.Még Pécs városába is jártam tejszállító tartály szerelvénnyel.

  2. Ráadásul még vezethet is 3 év múlva! Had öljön meg még több gyereket, nem számít! Ez nem ítélet, ez egy vicc, kurva rossz vicc…

  3. Undorító a magyar törvényszék 2év börtön? Tönkretett ,megsemmisített egy családot a sofőr ,és megint csak a vétlen fél halt meg..

Comments are closed.