Halálra verte élettárság: jogerősen 8 évet kapott

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak az idős férfinak a nyolc év börtönbüntetését, aki 2010 decemberében Pécsen olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe.

A táblabíróság megalapozottnak találta az elsőfokú bíróság korábbi határozatát és a 74 éves Koloszár Jánost emberölésben mondta ki bűnösnek, mellékbüntetésként pedig tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A férfi és élettársa kapcsolatát a gyakori italozás és a vádlott agresszív, sok esetben tettlegességig fajuló viselkedése jellemezte. A nő 2010 októberében kétszer is a szomszédoknál keresett menedéket, mert nem mert hazamenni, miután a párja bántalmazta.

Koloszár János 2010. december 14-én délelőtt a hétvégi telkén dolgozott, majd fél deci pálinka és egy kávé elfogyasztása után tért haza. Este az élettársak veszekedni kezdtek, ennek során a férfi sokszor megütötte, megrúgta a nőt, aki végül a fürdőszobában a földre került és egy-két órán belül életét vesztette.

A vádlott a tettének elkövetése után rendet rakott. Miután észrevette, hogy élettársa meghalt, átment a szomszédba, ahonnan értesítették a mentőket, akik azonban a sértetten már nem tudtak segíteni. A szakértői vélemények szerint a nő életét az időben érkező orvosi segítséggel meg lehetett volna menteni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés