Háromnapos ülés

Egymás után harmadjára tart háromnapos ülést az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn egyebek mellett szavazhatnak a használatarányos útdíj bevezetéséről, míg kedden az új földtörvényt, szerdán pedig a kampányfinanszírozás átalakítását tárgyalhatják újra.

A Ház ülése a szokásos rendben kezdődik a hét első napján: a 13 órakor kezdődő napirend előtti felszólalásokat az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követik.

A határozathozatalok során a képviselők dönthetnek az idei agrárgazdasági jelentés elkészítésének mikéntjéről, az önkormányzati segélyek egységesítéséről, az elektronikus anyakönyv kialakításáról. A tervek szerint szavaznak arról az előterjesztésről, amely a fővárosnak adná a jelenleg állami tulajdonban álló Duna-parti ingatlanokat. Végleges formát ölthet a használatarányos útdíjról szóló javaslat is, az új rendszer tarifatáblázatát azonban majd kormányrendelet határozza meg. Zárószavazásra lehet számítani továbbá az egyházügyi törvény módosításáról, amit az alaptörvény közelmúltban elfogadott negyedik módosítása indokolt.

Újabb pénzbüntetések kiszabása is megtörténhet, a házelnök ugyanis szankciót javasolt Novák Előd jobbikos, valamint két, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló képviselővel, Dorosz Dáviddal és Szabó Rebekával szemben.

A hétfői ülésnap végén hét korábban tárgyalni kezdett javaslat részletes vitáját bonyolítják le, így egyebek mellett ismét terítékre kerül a szennyvízszippantás díjának tíz százalékos csökkentése, valamint az idei költségvetés módosítása.

A keddi napirendből a földtörvény részletes vitája emelkedik ki. A kormány előterjesztését tavaly ősszel kezdte tárgyalni az Országgyűlés, az indítványhoz pedig több mint kétszáz módosító javaslat érkezett azóta. Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint a változtatások ellenére továbbra is csak helyben lakó és életvitelszerűen mezőgazdasággal foglalkozó természetes személy szerezhetne földet Magyarországon. Emellett szerinte a kormányoldal továbbra is a családi gazdaságokat kívánja erősíteni. A javaslat az elmúlt időszakban – az ellenzéki oldalon kívül – a kormánypárti padsorokból is kapott bírálatot, Ángyán József fideszes képviselő, volt agárügyi államtitkár részéről.

A második ülésnapon általános vitát tarthatnak még a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről, valamint a házszabály módosításáról. A kormányoldal utóbbi indítványában azt kezdeményezi, hogy pénzbírság kiszabása helyett a tiszteletdíját csökkentsék az Országgyűlés tekintélyét sértő kifejezést használó képviselőknek.

Az előzetes napirend alapján szerdára ugyanakkor már csak részletes viták maradtak, amelynek során a képviselők kizárólag a különböző törvényjavaslatokhoz benyújtott módosító javaslatokat értékelhetik. Egyebek mellett a kampányfinanszírozás átalakítása, a diktatúrák igazságtalanságaira emlékeztető, parlamenti frakciók által benyújtott határozati javaslatok módosítása lesz várhatóan napirenden.

A házbizottság csütörtöki ülését követően a parlament honlapjára felkerült előzetes napirendi javaslatban még az Áder János államfő által legutóbb visszaküldött két törvényjavaslat újratárgyalása, majd esetleges módosítása és ismételt elfogadása is szerepelt. Vasárnap délben azonban ezek a pontok – a közérdekű adatközlést újraszabályozó, valamint az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvénymódosítások – már nem szerepeltek a jövő heti előzetes napirenden.

Hirdetés