5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHat méter magasról zuhant le

Hat méter magasról zuhant le

A rendőrség ügyeletére érkezett bejelentés szerint 2013. szeptember 22-én az egyik pécsi cég csarnokában egy ott dolgozó férfi a présgép tetejéről, körülbelül 6 méter magasból takarítás közben leesett – írja a Police.hu.

A nyomozás során a sértett elmondta, hogy a présgép takarításakor a gép oldalán található létra eldőlt, és mivel megkapaszkodni semmiben sem tudott, esés közben a létrát magára rántotta, így szerezte súlyos sérüléseit. A beszerzett szakértői vélemény szerint a présgép megközelítését szolgáló létrát úgy alakították ki, valamint helyezték el, hogy a létrát használó egészségét, testi épségét súlyosan és közvetlenül veszélyeztette. Az elvégzett nyomozási cselekmények alapján a baleset bekövetkezéséért felelőssé tehető 31 éves munkaügyi előadót gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte.

A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság 2014. szeptember 8-án befejezte, majd a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő