Hatalmas kék-sárga ládák jelentek meg Pécsen

Az Összefogás Pécsért Egyesület a város kilenc pontján helyezte el azokat az ötletládákat, amelyekbe bárki beledobhatja saját javaslatát Pécs jövőjéről, gazdasági helyzetének javításáról. Az egyesület nem akar pártpolitikai kérdést csinálni a városi ügyekből. 

Az elmúlt napokban ment az adok-kapok a rendkívüli közgyűlés összehívásáról, a bunyóban elsősorban a Jobbik és az ÖPE vett részt, de néhány balhorgot bevitt az LMP és az MSZP is az ÖPE-nek. Végül Páva Zsolt, Pécs polgármestere bejelentése hozott fordulatot, mikor úgy döntött, egy héttel korábbra hívja össze a szeptember 14-re kitűzött közgyűlést, mondván egyetért az ÖPE közgyűlésen tárgyalandó felvetéseivel, a város helyzetéről való párbeszéddel, a megoldási javaslatok megvitatásával, így részéről kezdődhet is a párbeszéd.

A pécsiek ezekbe szórhatják el gondolataikat

Kővári János, az egyesület elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, valóban megoldást kell találni a város kilencmilliárdos hiányára, és arra, hogyan fizessék ki a tartozásokat.

– A többi párt haragszik azért, mert nem egy ellenzéki purparlét szerettünk volna támogatni, hanem tényekről beszélni. Két, általunk javasolt napirendet tárgyal majd a közgyűlés az aktuális napirendek mellett. Ezek szerint tételes beszámolót kérünk arról, hogy kiknek és mennyivel tartozik az önkormányzat, és hogyan keletkezett a hiány. A másik napirend pedig a válságkezelő intézkedések megtárgyalása és elfogadása lesz – mondta.

Vozár Pál, az ÖPE alelnöke elmondta, mindezek mellett várják a pécsiek ötleteit, javaslatait arra, hogy milyen lehetőséget látnak a pénzügyi helyzet javítására. Ennek érdekében a város kilenc pontjára helyeztek el üzenőládákat, amelyekbe bárki bedobhatja elképzelését, ezeket is szeretnék hasznosítani a későbbiekben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés