Hatszázezret adtak a dinnyéért

Háromszázezer jenes (687 ezer forint) áron kelt el egy különleges, feketehéjú görögdinnye egy japán árverésen hétfőn.

Az észak-japán Hokkaidó szigetén termesztett, Denszuke fajtájú dinnyéért egyedi külseje mellett az átlagosnál jóval édesebb íze miatt fizetnek ki évről-évre csillagászati összegeket a helyi kereskedők.

Az idei árverés legdrágább darabjáért, egy 8 kilogrammos dinnyéért az árverésen győztes boltos elmondása szerint azért ajánlott pont 300 ezer jent, mert a fajta termesztését 30 éve kezdték meg. Az elmúlt két évben egyébként hasonló árakon keltek el a legdrágább darabok, habár azok néhány kilóval könnyebbek voltak – jelentette az NHK televízió.

A dinnyekülönlegességből az idén 67 ezret terveznek eladni. Noha az átlagos ár a hétfői árverésen kifizetettnél jóval alacsonyabb lesz, így is darabonként ötezer jent (11 400 forint) kérnek majd a gyümölcsért.

Az eddigi legdrágább Denszuke-dinnye 2008-ban kelt el, akkor 650 ezer jent szurkolt le egy kereskedő az az évben termett legszebb darabért.

Az általában ajándékozási céllal vásárolt gyümölcs ára azonban így is messze elmarad a szintén Hokkaidóról származó Jubari King-sárgadinnye értékétől, amelynek egy 3,7 kilós példányáért néhány hete 1,6 millió jent (3,6 millió forint) fizettek egy árverésen.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkOrszágosan körözték
Következő cikkBolti tolvajt fogtak