Hatvan hétvégi házat nyomtak fel

A Pécsi Rendőrkapitányság Központi Rendőrőrse a napokban fejezte be egy lopássorozat nyomozását. Az eljárás során összesen 60 bűncselekményt sikerült felderíteni és bizonyítani, melyek nagyrészt Pécs területén található hétvégi ház betörések, kisebb részben alkalmi lopások voltak.

A nyomozás során hét személy került a nyomozók látókörébe, közülük öten büntetett előéletűek. A gyanúsítottak közül egy személy előzetes letartóztatásba került, egy személy korábban elkövetett bűncselekmény miatt jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, a többiek szabadlábon védekeznek.

Az eljárás során olyan lopásokat is felderítettek a nyomozók, amelyek még a tavalyi évben történtek. Házkutatások, lefoglalások során az eltulajdonított értékek egy részét is sikerült felkutatni és a sértetteknek visszaadni.

A több mint 4400 oldalas ügyiratot a Pécsi Rendőrkapitányság 2012. november 23-án küldte meg a Pécsi Városi Ügyészségnek vádemelési javaslattal – tájékoztatta lapunkat a pécsi rendőrség.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés