10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHelyet szeretnének az ügyességi bringások

Helyet szeretnének az ügyességi bringások

Egyesületet kívánnak alakítani a pécsi triálosok: a tereptárgyakra ugrató, akrobatikus bringások azon lelkesedtek fel, hogy a városvezetés mintegy 300 millió forintból szeretné kiszolgálni újdonságokkal a kerékpározókat a Tettyén. Ha nem is feltétlenül ehhez kapcsolódva, de olyan helyet szeretnének, ahol zavartalanul gyakorolhatnak, s később akár versenyeket is szervezhetnek.

A triál stílust leginkább a PécsMa.hu-n már ismertetett parkour nevű extrémsporthoz szokás hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy itt a különféle tereptárgyakat és akadályokat nem kézzel-lábbal, hanem kerékpárral győzik le.

Gyakran látni a Széchenyi tér lépcsőin hátsó keréken ugráló bicikliseket, akik néha igen nagy távokat egyetlen nagy ugrással hidalnak át. Méretes falakra ugranak fel oldalról vagy szemből, helyből vagy lendületből.
Az egyelőre még csak szervezkedő pécsi triálosok egyesületet kívánnak alakítani, hogy aktívabban tudjanak bekapcsolódni a város sportéletébe, valamint a közelmúlt – bringások szempontjából pozitív – híreit a maguk részére is kamatoztatni tudják.

Így nyomja a magyar bajnok:

Ezek – mint beszámoltunk róla – arról szóltak, hogy az önkormányzat még idén szeretne EU-s forrást kapni egy többek között a belváros és a Dömörkapu között futó kerékpárút, valamint egy legális downhill-pálya megépítéséhez.

A pécsi triálosok képviselőjétől Potyondi Csabától megtudtuk, habár járókelők közül sokan buzdítják őket, a downhillesekhez (tehát hegyről leszáguldozó bringásokhoz) hasonlóan őket is éri kritika a gyalogosok részéről, időnként pedig a közterület-felügyelők is elhajtják a bringásokat.

A sport urbán jellegéből kifolyólag azonban nehéz olyan helyet találniuk, ahol zavartalanul gyakorolhatnak, úgy, hogy közben nem kell figyelniük a gyalogosokra.

Elképzeléseik szerint egy olyan gyakorlóhelyet szeretnének lehetőleg a belváros közelében, amely később akár a pécsi triálosok bázisává is válhat.

A szellemvárosi dowhill-pálya, amelyet nemsokára már legálisan is használhatnak az extrémsportok hívei, akár a triálosoknak is megfelelő lenne, azonban az általuk használt speciális biciklikről hiányzik az ülés, így a belvárostól, ahonnan legtöbbjük jönne közel öt kilométert ilyen kétkerekűn tekerni igen embert próbáló feladat.

– A legegyszerűbb megoldásokra kell gondolni – így Potyondi Csaba – egy elhagyatott, akár közművek nélküli gyárépület vagy fedett telephely is elegendő lenne számunkra, jóllehet az ugratások miatt fontos, hogy megfelelő belmagasság is adott legyen.

Úgy fogalmazott: a terület gondozását és karbantartását is vállalnák, mivel szeretnének hosszú távra tervezni, amint akad egy ideális helyszín, ahol a jövőben versenyeket is rendeznének. Bíznak abban, hogy a városvezetés is láthat fantáziát elképzelésükben, többek között azért is, mivel terveik megvalósításának véleményük szerint nincs különösebb anyagi vonzata.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő