Imhof Gábor: “Én tudtam, és ők is tudták, hogy tudom” – VIDEÓ!!!

A rendőrség 2010 tavaszán rajtaütésszerű házkutatást tartott a Pécsi Tudományegyetemen,  és az intézmény egyes külső beszállító cégeinél. A megelőző másfél évben titkos nyomozás folyt bírói engedélyhez kötött lehallgatásokkal. Néhány héttel a házkutatások után őrizetbe vették Imhof Gábort, az egyetem akkori gazdasági főigazgatóját. Az ügy fő gyanúsítottja elsőként a Pécs TV-nek adott interjút.

[iframe id=63471 ]

 

A PTE volt gazdasági igazgatója  a Pécs TV-nek adott exkluzív interjúban beszélt az elfogásának körülményeiről, az egyetemi VIP-kártya használatáról, az ellene szóló gyanúsításokról.  Imhof Gábor ártatlannak tartja magát.

Első ízben a városi televíziónak nyilatkozott a 2010 áprilisában őrizetbe vett, s kis megszakítással azóta is előzetes letartóztatásban lévő Imhof Gábor azért döntött a megszólalás mellett, mert szerinte ellene jogsértéseket követtek el a nyomozás során. Az interjúban elmondta:  az ellene folytatott titkos információgyűjtés elrendeléséről szóló bírósági végzést nem láthatta, mert azt a nyomozóhatóság államtitokra hivatkozva nem mutatta meg neki. Ezzel együtt – tette hozzá – 2009 decembere, tehát őrizetbe vétele előtt hónapokkal már tudott arról, hogy megfigyelik.

–  Én tudtam, és ők is tudták, hogy tudom – mondta.

Az elfogásáról szólva azt mondta, hogy 40 kommandós – golyóálló mellényben, maszkban, gépfegyverrel – egy születésnapi buli után vitte el. Ő akkor aludt, gyerekeitől sem tudott elbúcsúzni.

A vesztegetési ügyben összesen 11-en kerültek előzetes letartóztatásba hosszabb-rövidebb ideig, ám jelenleg csak Imhof Gábornak kell a rácsok mögött lennie.

Úgy véli: ez azért is furcsa, mert 29 gyanúsítottja van ügynek, „nyilván a kint lévő 28 gyanúsított nem fog bizonyítékokat eltüntetni, ők nem beszélnek össze egymással”.

A volt gazdasági igazgatót tavaly augusztusban óvadék ellenében kiengedte a bíróság: előbb házi őrizetbe került, majd pedig lakhely-elhagyási tilalmat szabtak ki rá. Nem sokkal később azonban a PTE egyik VIP-kártyájának jogosulatlan  használata miatt újra letartóztatták.

– Munkára jelentkeztem. Ám, mivel akkor még  házi őrizetben voltam, küldtem az egyetem vezetésének egy emailt, kérve őket, hogy mivel még fennáll a közalkalmazotti jogviszonyom, ezért gondoskodjanak a munkavégzésről, amit távmunkával tudok elvégezni – mesélte.

Elmondásra szerint mivel az egyetemi bankkártyát senki nem kérte vissza tőle, ezért azzal  vásárolt egy laptopot, egy mobiltelefont és egy netbookot is. Mindezt, tette hozzá, annak tudatában, hogy jogosan használja a kártyát.   Mint mondta, ezt követően az ellene szóló gyanúsítás 3,5 millió forintos vásárlásról szólt, ami hatszorosan haladta meg a kártya limitjét, s megjelentek olyan sajtóhírek is, hogy „én LCD-tv-t vásároltam, meg vállról indítható rakétát…”

A tényleges pénzmozgás a kártyán végül csupán 86 ezer forint volt, így mindezt koncepciós eljárásnak tartja – vélte Imhof.

Megemlítette, bár ő a vesztegetési ügy főgyanúsította, a 17 ezer oldalas nyomozati anyagnak csupán a tíz százalékát ismerhette meg, s így ez alapján készül fel a várható perre. Emiatt panaszt tett ugyan, de azt elutasították, további jogorvoslatra már nem volt lehetősége.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: amíg gazdasági igazgató volt, szerinte a rendelkezésre álló információk alapján a lehető legjobb döntéseket hozta, semmit sem bánt meg.

Hangsúlyozta azonban: „Az más kérdés, hogy ismerve az események ilyen bekövetkezését, nyilván sok mindent másként csinálnék, például mindjárt a második napon le kellett volna mondanom a tisztségről”.

Kitért arra a múlt héten az egyik országos televízióban megjelent összeállításra is, amelyet szerinte úgy készítettek el, hogy nem kérdezték meg az ő és a jogi képviselője véleményét sem, kész tényként közölték, hogy az ellene felhozott gyanúsításokban az összes bűncselekményt ő követte el.

„Az egyik az úgynevezett optikai kábel ügy volt. Két dolgot tudok erre mondani: fogalmam sincs, miről van szó. Illetve annyit tudok, hogy a fél város a mai napig ezen a meg nem valósult beruházáson folytatja az adatforgalmát. Mi ebben a bűncselekmény, a mai napig nem tudom?” – emelte ki.

Szerinte, egyébként valakinek, valakiknek az az érdeke, hogy ő börtönben legyen – konkrét személyt azonban nem nevezett meg.

Imhof beszélt a rács mögötti életéről is: a börtönben jelenleg egy színjátszókörnek és egy zenekarnak is tagja. Úgy látja, a benti élet egy feladat, amit meg kell oldani.

A várható perre készülve leszögezte: joggal bízik a független magyar bíróságban, az igazságszolgáltatásban. Úgy véli, hogy előbb-utóbb ki fog derülni: „Imhof Gábor a nyomozóhatóság által közölt gyanúsításokban teljes mértékben ártatlan”.

 

 

 

Hirdetés

Comments are closed.