Hétvégén is lesz műszakiztatás

Horváth Zoltán kormánymegbízott sajtóközleménye a Közlekedési Felügyelőség Nyílt Napjáról, amelynek keretében hétvégi műszaki vizsga lehetőség is lesz.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége hétvégi közlekedési nyílt nap megrendezésével lehetőséget biztosít a járművek műszaki vizsgáztatására azon járműtulajdonosok részre, akik munkahelyük vagy más elfoglaltságuk miatt hétköznap nem tudnak alkalmazkodni a műszaki vizsgahelyek nyitva tartásához, ezért nehezen tudják autóik esedékes műszaki vizsgáztatását elvégeztetni.

A másik cél közlekedésbiztonsági szempontból fontos, mert megismerhetik járműveik műszaki állapotát, és az őszi-téli átállással kapcsolatban műszaki tanácsadást is kapnak.

A tapasztalatok alapján, az eddigi megrendezett nyílt napokon jelentős volt az érdeklődés, most is erre számít Közlekedési Felügyelőség. A nyílt napra hozott járművek átesnek egy ingyenes diagnosztikai átvizsgáláson, amelynek eredménye alapján az alkalmas járművek esetében, a tulajdonos kérésére a Közlekedési Felügyelőség a műszaki érvényességet meghosszabbítja. Természetesen a műszaki vizsgáztatás díjköteles, annak díját meg kell fizetni, a jelenleg hatályos díjrendelet alapján egy normál személygépkocsi esetében ez 16.290 Ft.

A nyílt nap időpontja 2014. október 11-én 7.00 – 14.00 óra, helye Pécs, Hengermalom utca 2.

Kérem, hogy a nyílt napra előzetesen személyesen vagy a 72/333-075-ös telefonszámon jelentkezzenek, ahol részletes felvilágosítást is kapnak. A Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai készségesen állnak ügyfeleink rendelkezésére.

Hirdetés