A hétvégén sem lesz nyár

A hétvégén több helyen felhős lesz az ég, zápor, akár zivatar is lehet. Néhol hosszabb időre is kisüt a nap, de jelentős felmelegedés nem várható: a legmelegebb helyen is 28 Celsius-fokig, számos helyen pedig csak kevéssel 20 fok felett alakulnak a maximumok – írja az MTI.

Pénteken napközben az Alföldön is egyre nagyobb területen szakadozik, majd csökken a felhőzet, legtovább a Tiszántúl déli részén lehet erősen felhős idő, másutt a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők lesznek az égen. Számottevő csapadék nem várható. Főként a Dunántúlon és a keleti országrészben ismét többfelé megélénkül, néhol esetleg megerősödik az északi szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 27 fok között alakul.

Szombaton hosszabb, rövidebb időre kisüt a nap. Délután és este viszont főként északnyugaton, nyugaton záporeső is valószínű. A leghidegebb órákban 10-15 fok lehet. Napközben 23-28 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap reggel főleg a Dunántúlon, később egyre inkább keleten várható több helyen zápor, zivatar. Többfelé megerősödik, a Dunántúlon időnként viharossá is fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet 12-17, a maximumhőmérséklet 22-26 fok között alakul.

Hirdetés