Hétvégén újra Magyarok Kenyere!

Magyarok Kenyere program: már 440 tonnányi búzaadomány gyűlt össze

Az idén hatodik éve működő jótékonysági Magyarok Kenyere program támogatottsága évről évre növekszik. Ebben az évben a Kárpát-medence 34 térségéből már összegyűlt a tavalyihoz hasonló mennyiségű, 440 tonna búzaadomány. A felajánlott búzából liszt, majd kenyér készül, ezeket pedig szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezetek kapják.

Idén hatodik évébe lépett a Magyarok Kenyere program, amelyet 2013 óta támogat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), és amely tavalytól a köztestület stratégiai partnerségében működik. A Korinek László akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára ötlete nyomán indult jótékonysági kezdeményezés során a magyarországi és kárpát-medencei segítőkész termelők által felajánlott búzából liszt, majd kenyér készül, ezeket pedig szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezetek kapják.

13913976_1800527516831943_6011845572773906042_o

A program kedvezményezettjei idén is a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által vezetett erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, az Oltalom Karitatív Egyesület, valamint a Pécsi Jótékony Nőegylet lesznek. Mellettük a NAK megyei igazgatóságai által kiválasztott segélyszervezeteknek is jut az adományokból; tavaly több mint száz ilyen szervezet részesült a felajánlásokból.

A Magyarok Kenyere program támogatottsága évről évre növekszik, 2011-ben 10 tonna, 2015-ben pedig már 440 tonna adománybúza gyűlt össze. Ebben az évben a Kárpát-medence 34 térségéből már összegyűlt a tavalyihoz hasonló mennyiségű búza, amelynek hagyományos összeöntési ünnepségét augusztus 7-én tartották Orfűn. A mostani Magyarok Kenyere program során jelképesen is egyesül a magyar nemzet: az idei kenyérhez a kovász a felvidéki Gutáról, a só a partiumi Parajdról, míg a víz a kárpátaljaiak közreműködésével, a Tisza forrásvidékéről érkezett.

13937812_1800527410165287_7479630597407620674_o

A program ugyancsak hagyományos rendezvénye az augusztus 20-i Kenyérünnep, amelyre Pécsett, a Dóm téren kerül sor. Az eseményen beszédet mond – többek között – Páva Zsolt, a város polgármestere, Korinek László és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is. Az új kenyeret Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa áldja meg.

Az eseményt zenei program színesíti: Tolcsvay László, a Magyarok Kenyere program művészeti támogatója és a Zengő együttes játszik majd a közönségnek. 14 és 20 óra között pedig cipókat és kenyereket osztanak adomány fejében a Pécsi Jótékony Nőegylet „Nekem nincs ebédem” programja javára.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés