11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHol jó dolgozni?

Hol jó dolgozni?

A munkavállalók körében végzett felmérés szerint a Szerencsejáték Zrt. lett a legjobb magyar munkahely a nagyvállalatok között, míg a 250-1000-es létszámú vállalatok kategóriájában az FGSZ Földgázszállító Zrt., az ennél kisebb cégek versenyében pedig a gyógyszeriparban tevékenykedő Janssen-Cilag Kft. nyert – közölte a díjakat kiosztó Aon Hewitt humánerőforrás tanácsadó cég kedden az MTI-vel.

Az immár 13. alkalommal elkészített Aon Hewitt 2013-as Legjobb Munkahely Felmérésben 90 vállalat közel 35 ezer munkatársát, és 400 felső vezetőjét kérdezték meg, a kutatásban minden Magyarországon legalább két éve működő, több mint 50 főt foglalkoztató vállalat részt vehetett.

A legjobb munkahelyek főbb megkülönböztető jegyei: az emberközpontú és üzletileg sikeres vezetés, a vonzó és hiteles vállalati kép, valamint a transzparens és teljesítményarányos elismerés. Az üzleti eredményesség kulcsát jelentő magas elkötelezettség mellett a hiteles és emberközpontú vezetés, a teljesítmény-központúság, a vonzó munkáltatói arculat és a fenntartható fejlődés mutatók, valamint a különböző szervezeti szintek közötti összehangoltság határozzák meg, hogy egy szervezet bekerülhet-e a legjobbak közé – olvasható a közleményben.

A közepes, 250-1000 fős vállalatok közül a második legjobb munkahely a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., a harmadik pedig a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. lett. A kisvállalatok közül Debreceni Hőszolgáltató Zrt. lett a második, a Budapest InterContinental pedig a harmadik. Az idei legjobb munkahely díjakat konferenciával egybekötött gálaünnepségen a cégvezetők Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkártól vehették át. Az idei felmérésben résztvevő magyar cégek munkatársainak 41 százaléka nem elkötelezett vállalata felé, azaz a 4 millió hazai foglalkoztatottból több mint másfél millió nem hozza ki magából a maximumot.

A legjobb munkahelyeknél ezzel szemben az elkötelezett kollégák aránya 86 százalékos, ők azok, akik nap mint nap a legtöbbet teszik le az asztalra és elvárásokon felül teljesítenek a munkájukban. Ha Magyarországon minden vállalat a legjobbakhoz hasonlítana, az 3 és fél millió elkötelezett, lelkes, motivált és elvárásokon felül teljesítő munkavállalót jelentene országos szinten – emeli ki a közlemény. A Legjobb Munkahely Felmérés keretében megkérdezett több mint 400 felső vezető többsége a menedzsment előtt álló legnagyobb kihívásként továbbra is a bizonytalan, változó gazdasági környezetben való sikeres működést, pénzügyi és növekedési célok elérését nevezte meg – idézi a közlemény Bakos Rékát, az Aon Hewitt tanácsadóját.

A tanácsadó hozzátette: a megkérdezett magyar vezetők közel fele nem vár jelentős változást az iparág termékei és szolgáltatásai területén, és nem számít az üzleti stratégia alapvető változására sem. A bizonytalan gazdasági helyzet elhúzódása ellenére a dolgozók, és a vezetők bizalma is töretlen a vállalat jövőjében. Tavaly a munkavállalók kétharmada, míg a felső vezetők 89 százaléka volt biztos abban, hogy cége sikeresen helyt áll a jövőben, idén ez a szám közel 70 százalék a dolgozóknál, és 92 százalékra emelkedett a vezetők körében. Idén először munkahelyi videókat is díjaztak: a legjobb a 2-5 perces, a céget a jövőbeli munkavállalók számára bemutató kisfilm a NI Hungary Kft. videója lett, a Legdinamikusabb Díjat a Provident Pénzügyi Zrt. videója, míg a Legőszintébb Díjat a Tesco-Global Zrt. kapta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő