7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekHomlokzatfelújítási pályázat indul Pécsett

Homlokzatfelújítási pályázat indul Pécsett

A helyi védettség alá eső épületek, illetve a védett területeken álló épületek tulajdonosai pályázhatnak a város idén újra meghirdetett homlokzatfelújítási keretére.

Az épületek közterülettel határos homlokzatának megújításához a bekerülési költség legfeljebb 50 %-a, maximum egymillió forint lesz igényelhető támogatásként – derült ki a városháza mai közleményéből.

– Célunk, hogy a lehető legtöbb utcaszakasz mutasson rendezett és gondozott képet, ezért idén újra meghirdetjük a pécsi homlokzatfelújítási pályázatot – mondta el Sík László Lajos, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság elnöke. – Abban bízunk, hogy a pályázatnak köszönhetően még idén számos belvárosi és belvároshoz közeli épület utcafronti homlokzata újulhat majd meg, és Pécs utcaképe szebb lesz a jelenleginél.

A 10 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázat a szokásos karbantartási munkálatokon túlmutató, városképi megjelenéssel és a védettséggel összefüggésben a tulajdonost terhelő munkálatok támogatására szolgál. Így a támogatás a helyi védelem szempontjából értékes, eredeti építészeti értékek felújítását, illetve helyreállítását segíti elő.

Támogatási kérelmet csak a helyi egyedi, vagy területi védelem alatt álló, valamint a pályázati kiírás térképes mellékletében szereplő területen található épületek tulajdonosai nyújthatnak be. Utóbbi területek között belvároshoz közeli, de akár külvárosi, sajátos építészeti jelleggel bíró övezetek is szerepelnek, így például a Nyár utca környéke, a Tettye, vagy a Régi Kertváros – írja a kommüniké.

A pályázat elbírálásánál – egyebek közt – előnyt jelent, ha a tulajdonos minél nagyobb önrészt vállal a felújítás költségeiből, ha halaszthatatlanul felújítandó épülettel pályázik, vagy ha a rekonstrukció a teljes épületre, illetve a homlokzat teljes felületére kiterjed.

A pályázatokat július 8-ig lehet beadni, ezt követően 30 napon belül egy szakmai bírálóbizottság dönt majd a támogatásokról. A bírálóbizottság javaslata alapján a közgyűlés szeptemberben dönt a támogatások odaítéléséről. A nyerteseknek a felújítási munkálatokat a támogatási szerződés aláírását követő 6 hónapon belül kell elvégezni – zárul a közlemény.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő