6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaLegjobb kínai egyetemen lépnek fel a pécsiek

Legjobb kínai egyetemen lépnek fel a pécsiek

Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára 2017. július 6-én egyeztetett Pekingben a Kínai Népköztársaság Kulturális Minisztériumában.

A találkozó egyik fontos témája volt az idei évben szeptember 21–25. között Hangzhou városában megrendezendő 3. Kína–Közép-Kelet Európa Kulturális Miniszteri Fórum előkészítése, amelyen magyar részről várhatóan Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vesz részt.
A felek hangsúlyozták a kiemelkedő magyar–kínai politikai kapcsolatok mellett a kulturális területen meglévő kiváló szakmai együttműködést. A kínai fél elismeréssel szólt a magyar fél Kína – KKE országok közötti kulturális együttműködés, illetve a kínai „Egy Övezet, egy Út” kezdeményezés kulturális projektjeiben való szerepvállalásáról. A felek újabb konkrét kulturális csereprogramok lehetőségéről is egyeztettek.
Egyetértettek abban, hogy az UNESCO szellemi kulturális örökségének nyilvánított Kodály-módszer és a magyar kóruskultúra kínai megismertetése kiemelten támogatott program lehet a jövőben is.
A tárgyaláson részt vett Prof. Dr. Lakner Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánja is, akivel Hoppál Péter a PTE adjunktusaként az elmúlt napokban négy kínai egyetemen tartott nagy sikerű kurzusokat és koncerteket Kodály és a magyar kórusművészet tárgykörében. A két karnagy vezényletével csütörtökön este a Pécsi Egyetemi Kórus Kína legmagasabb presztízsű egyetemén, a pekingi Qing Hua Egyetemen ad hangversenyt.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő