Hoppál: kultúra és művészet az origó

Társadalmi missziós szerepet szán a kultúrának és szoros együttműködést tervez mind az egyéb kormányzati területekkel, mind a művészeti szférával Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár – adta hírül az MTI.

hirdetés

Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy a kultúra egységesnek tűnő terület, de sok részegységből áll össze, és más minisztériumok is felvállalnak kulturális feladatokat így könnyű a kormányzatban rokon területeket találni: ilyen például az oktatás, a felzárkóztatás vagy a rendkívül szerteágazó fejlesztési tevékenységek köre. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kultúra jelen van az önkormányzatok és az egyházak mindennapjaiban – határokon innen és túl -, így tehát a feladatok ellátása során több ezer partner együttműködésére számít.

A hagyományosan kialakult feladatok mellett a kulturális kormányzat most fokozottabb szerepet vállal a társadalom egészét foglalkoztató kérdések megválaszolásában, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma legfontosabb küldetéséül a kormányprogram meghirdetésekor a miniszterelnök azt szánta, hogy a család szerepét erősítse meg a társadalomban – idézte fel.

Hoppál Péter emlékeztetett a kormányzat és a kulturális intézmények közös felelősségére is: értékelése szerint ezért is fontos, hogy az előző kormány közelebb vitte a kulturális fogyasztás lehetőségét az emberekhez azáltal, hogy a korábbi megyei fenntartásból önkormányzati fenntartásba adta a közgyűjtemények, könyvtárak többségét.

Hoppál Péter elmondta: a kulturális államtitkárságot “origónak” képzeli el, amely a kulturális területeken dolgozó kormánybiztosokkal, a kulturális terület egyéb szereplőivel folyamatosan egyeztet, de sokat segíthet az is, hogy egyik elődje, L. Simon László a Miniszterelnökség államtitkára lett. A kulturális vidékfejlesztési európai uniós projektekről szólva emlékeztetett arra, hogy azok pályázati része lezárult, zajlanak a beruházások. Most indulnak majd az új uniós költségvetési ciklus kiírásai másfajta programokkal, fejlesztési célokkal, de el akarja érni, hogy ezek között is bizonyosan megjelenjenek olyan támogatási célok, amelyek révén a kultúra minél szélesebb rétegekhez eljuthat – fűzte hozzá.