Hullámfürdő: fizetnie kell a kivitelezőnek

A Legfelsőbb Bíróság csütörtöki döntése értelmében tizenöt napon belül több mint 58 millió forintot és annak kamatait kell a Pécs Holding Zrt. részére megfizetnie a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt.-nek a pécsi Hullámfürdő uszodai álmennyezetének öt évvel ezelőtti leszakadása miatt.

A Legfelsőbb Bíróság kimondta: a jogerős – a Pécsi Ítélőtábla által idén februárban hozott – döntés a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.

Rögzítette azt is, hogy a per adatai, a szakértői bizonyítás eredménye szerint nem üzemeltetési mulasztás történt, és a szakértői bizonyítás azt mutatta, hogy az esetleges üzemeltetési hibák ellenére is bekövetkezett volna a műszaki baleset.

A Legfelsőbb Bíróság így a felülvizsgálati kérelmet elutasította.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés