Hurkás hétvége lesz a “szomszédban”

Minden a hurkáról szól szombaton Szennán, ahol immár hetedik alkalommal versengenek a helyi és a környező települések, valamint az ország távolabbi részéről érkező csapatok, hogy hagyományos és különleges ízesítésű hurkáikkal elnyerjék a zsűri és a szervezők várakozása szerint mintegy kétezer vendég tetszését.

A Zselic kapujában fekvő, Kaposvártól nyolc kilométerre lévő falu apraja-nagyja kiveszi a részét az előkészületekből, hogy a hurkafesztiválra érkező versenyzők és az érdeklődők egyaránt jó hangulatban töltsék a napot – közölték a szervezők az MTI-vel.

hurka, kolbász3

A rendezvényt a Sportcsarnok melletti szabad területen tartják, ahol a frissen készült hurkák mellé ízletes szennai borokat és pálinkákat is kóstolhatnak, de a helyi és környékbeli gazdák termékeiből, egyebek mellett házi készítésű kolbászokból, sonkákból, lekvárokból, sajtokból, süteményekből is kedvükre válogathatnak a látogatók.

A versenyre 21 csapat jelezte részvételét. A versenyzők már kora reggel nekilátnak a hurkatöltésnek és az abálásnak, hogy a délelőtti megnyitóra a sült hurkák illata fogadja a vendégeket. A hagyományos véres, májas és húsos hurkák mellett különleges ízesítésű, így például kukoricás, gombás, zöldséges és ribizli szörppel megspékelt csokoládés hurka is terítékre kerül, de palacsintatésztába töltött hurkát is lehet kóstolni.

A látogatók sokaságát vonzó hurkafesztiválon iskolások és nyugdíjasok is fellépnek, zenés produkciók szórakoztatják a résztvevőket, akik a forgatagból átsétálhatnak a skanzenbe, ahol egy félórás tárlatvezetésen megismerkedhetnek népi építészet emlékeivel, a falusi gazdálkodás egykor használatos tárgyaival.

Hirdetés