5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHúsvét: zarándokok tömegei emlékeznek

Húsvét: zarándokok tömegei emlékeznek

Keresztény zarándokok tömegei emlékeznek Jézus Krisztus keresztre feszítésére Jeruzsálem óvárosában nagypénteken.

Több ezer imádkozó és zsoltárokat éneklő keresztény tölti meg pénteken Jeruzsálem óvárosának szűk sikátorait, a Via Dolorosát, a szenvedés útját, a Szent Sír-székesegyházban lévő Golgotát és a szent sírt, majd délben megindul a hagyományos zarándokmenet.

A csoportok élén hatalmas fakeresztet hordoznak, amint megismétlik Jézus útját, végigjárva a tizennégy stációt, amelyből az utolsó négyet a Szent Sír-székesegyház rejti. Ez a hatalmas templomegyüttes azon a helyen épült, ahol a hagyomány szerint a keresztre feszítés történt.

Idén a keresztény húsvét és a zsidó pészah ünnepe egybeesik, Izraelben hétfő este ülték meg a nyolc napig tartó pészah kezdetét jelző széderestét.

Az evangéliumok tanúsága szerint Jézust az utolsó vacsorát – egy akkori széderestét – követően árulták el, fogták el, állították bírái elé, majd nagypénteken feszítették keresztre, s húsvét vasárnapján támadt fel.

2014-ben a nyugati és a keleti keresztény egyházak egy napon ünneplik a húsvétot, noha ez nem mindig van így, mert a Julianus- és a Gergely-naptár eltérése miatt gyakran más időpontra esik a különböző egyházakban az ünnep.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő