6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaIdegbaj: három napig üvöltött egy riasztó Pécsett, miért?

Idegbaj: három napig üvöltött egy riasztó Pécsett, miért?

Rázendített egyik nap Pécs egy csendes részén, az István utcában a riasztó, ami csak három nap múlva hallgatott el. Az ott lakók idegbajt kaptak – utánajártunk, ilyenkor mit lehet tenni, főleg ha a rendőrök sem tudnak lépni, mivel nem történt bűncselekmény. 

Egy évtizede talán, ha megszólalt egy riasztó, az utca népe ijedten futott össze, hogy vajon kitől mit lopnak éppen el. Manapság megváltozott a helyzet, a legtöbbször elsétálunk egy villogó, szirénázó eszköz mellett, már nem kavarja fel az embereket. Lehet, hogy ezt elégelte meg az a kitartó riasztó, amely – a lakók elmondása szerint – három napon keresztül szinte megállás nélkül vonyított. Így a figyelemfelkeltésen túl a lakók idegeire is ment.

– Több kisbaba is van az utcában, így el lehet képzelni, milyenek voltak az éjszakáink. De a nappalok sem voltak kellemesebbek – mesélte az egyik István utcai lakó.

A szomszédok végül megelégelték a zajongást és kihívták a rendőröket a harmadik éjjel.

– A rendőrök ki is jöttek, és azon túl, hogy megnézték történt-e betörés vagy sem, nem tudtak segíteni – mondta egy másik szomszéd, vagyis ők sem tehettek semmit.

Felkerestük a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensét, aki az üggyel kapcsolatosan elmondta, hogy valóban érkezett hozzájuk bejelentés.

– Rendőri eljárás nem történt az esettel kapcsolatban, hiszen a bejelentett társasháznál, ahol szólt a szerkezet, nem láttak mozgást – mondta Popovics Deján sajtóreferens, aki hozzátette: ha a szomszédok úgy ítélik meg, hogy ilyenkor jogsértés (azaz betörés) történik, jól teszik, ha hívják a rendőrséget.

Csendháborítás vagy sem?

Arra a kérdésünkre, hogy történik-e csendháborítás, ha három napon keresztül szól egy riasztó, annyit válaszoltak: nem, mert a hangoskodást nem konkrétan a szomszéd végezte, hanem egy eszköz, ami valószínűleg meghibásodott.

Mint megtudtuk, a riasztókat távolról vezérelni, kikapcsolni technikailag csak akkor lehetséges, ha a lakás tulajdonosa rendelkezik erre alkalmas programmal és eszközzel, de ezek az új típusú készülékek még nem terjedtek el, így jellemzően ha egy ilyen készülék meghibásodik, akkor nincs mese: szerelőt kell hívni.

Ebben az esetben három nap után érkezett meg a segítség és hallgatott el a vijjogás – kaptuk a hírt egyik olvasónktól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő