5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekIdén is Agykutatás Hete a Pécsi Tudományegyetemen

Idén is Agykutatás Hete a Pécsi Tudományegyetemen

Március 20–23. között rendezik a PTE Agykutatás Hete 2019. programsorozatot, melynek részeként izgalmas panelbeszélgetéseket hallgathatunk meg a bűnözői elme vizsgálatáról, az életünket befolyásoló traumákról és a mindenkit egyre inkább foglalkoztató mesterséges intelligenciáról. Emellett az esemény utolsó napján egész napos családi program várja az érdeklődőket a Reggeliben, ahol a legkisebbek játékos feladatokat oldanak majd meg, míg szüleik érdekes előadásokon vehetnek részt. Mindeközben a pécsi középiskolások komoly kihívással néznek szembe, hiszen egy verseny (gimiChallange) keretein belül építik meg saját mesterséges intelligenciájukat és választható formában mutatják be azt a szakmai zsűrinek.

A Pécsi Tudományegyetem Transzdiszciplináris Kutatások Intézete (ITD) idén második alkalommal csatlakozik a nemzetközi Brain Awareness Week (Agykutatás Hete) rendezvénysorozathoz és szervezi meg az esemény hazai, pécsi változatát azzal a céllal, hogy az agykutatás területén elért eredményeket közérthetően bemutathassa az érdeklődőknek. A tavalyi programok rövid kisfilmje EZEN a linken tekinthető meg.

A szervezők esténként 18 órától várják az érdeklődőket a Reggeliben. Első nap MIt hoz a jövő? címmel a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő etikai, jogi, pszichológiai és műszaki kérdések kerülnek górcső alá. Ez a program két felvonásban is lemegy, hiszen az esti panelbeszélgetésen túl egy a gimnazistákat megszólító változatot is szerveznek, szintén első napon a PTE BTK-TTK Vargha Damján konferenciateremben, 14 órától.

Az ezt követő napon Maradandó SOKKélményben lehet részünk, hiszen olyan életünk során átélt traumák és élmények kerülnek a felszínre, amelyek feldolgozása valakinek könnyű feladat, valaki viszont egy életen át cipeli a terhét.

Március 22-én, pénteken igazságügyi klinikai szakpszichológussal, rendőrnyomozóval és egy a büntetés-végrehajtásból érkező szakemberrel vizsgálják a bűnözői elmét. Konkrét eseteken, személyes tapasztalatokon, megfigyeléseken keresztül mutatják be a patológiás elme működését.

Az esemény zárónapján, szombaton egész napos programkínálattal készülnek a szervezők, melynek helyszínt továbbra is a Reggeli biztosít. A családi programok célközönsége igen széles, hiszen a nap folyamán a legkisebbektől a felnőttekig, mindenkinek szerveznek programot. Az apróságokkal animátorok foglalkoznak majd, míg szüleik a következő témákban mélyedhetnek el szakemberek segítségével. [Férfi agy és női agy (hasonlóságok, különbségek)] [Férfi–nő-szerepek a baba után] [Válaszkész nevelés]

A szervező intézet nem titkolt célja a pécsi középiskolásokkal történő szorosabb együttműködés, az utánpótlásról való gondoskodás.

Éppen ezért egy kifejezetten rájuk fókuszáló versenylehetőség (gimiChallange) is helyet kap a szombati napon. 6×4 fős csapat száll harcba és építi meg az általuk elképzelt mesterséges intelligenciát. Majd annak előnyeit és hátrányait (ha van) is összegyűjtve választható formában (prezentáció, kisvideó, épített robot, stb.) mutatják be azt a szakmai zsűrinek, akik három kategóriában hirdetnek nyertes csapatot.

Az eseményről bővebb információ az alábbi linkeken érhető el:

ITD-weblap: http://itdweb.hu/projects/pte-agykutatas-hete-2019/

gimiChallange: http://itdweb.hu/hu/panelbeszelgetes-es-gimichallange-kozepiskolasoknak/

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2236629673281548/

A panelbeszélgetésekre helyjegy ITT foglalható.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő