10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldIdén később adják át a Tüke díjat a vírushelyzet miatt

Idén később adják át a Tüke díjat a vírushelyzet miatt

A koronavírus-helyzet miatt a hagyományos, 17 éve minden január 21-én megtartott Tüke díj átadási ünnepsége elmarad, a rendezvényt egy későbbi időpontban rendezik meg, mikor már biztonságosabb lesz. Alább a Tüke Alapítvány közleménye olvasható.

„A 2021. esztendő sajnos eltér a korábbi, Tüke díj átadási hagyományainktól.

Tizenhét éve mindig január 21-én – emlékezve arra, amikor Mária Terézia 1780-ban, kiállíttatta Pécs városának szóló királyi privilégiumlevelet –, tartottuk a szentmisével egybekötött díjátadó ünnepségünket, amely a résztvevőkre minden esztendőben, komoly érzelmi hatást gyakorolt, tartalma és külsőségei miatt is.

Most, sajnos koronavírus okozta nehéz helyzet miatt, nem tudjuk a szokott időben (január 21-én) megtartani rendezvényünket.

Kérjük az érdeklődők türelmét, hogy amikor enyhül a vírushelyzet szorítása, újra a régi rangjának és színvonalának megfelelően tudjuk ezt az értékeket hordozó rendezvényt megtartani.

Addig is kérjük, és ezúttal is köszönjük az egészségügyben és a vírushelyzettel összefüggésben bármely más területen dolgozók áldozatos munkáját, a polgárok, felelősségteljes magatartását az előírt szabályok betartásában.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő