Idén is utazhatnak a diákok március 15-e alkalmából

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából idén is meghirdeti utaztatási programját Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség. A felhívásra február 18-ig lehet jelentkezni.

A szövetségnek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a program célja, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több személyes kapcsolat szövődjön a magyar diákok, tanárok és iskolák között.

A Rákóczi Szövetség által meghirdetett pályázatra bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.

Feltétel, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával a nemzeti ünnephez kapcsolódó közös programot szervezzen.

A Rákóczi Szövetség – az utazásban részt vevő diákok számától függően – akár 300 ezer forint utazási támogatásban is részesítheti a sikeres pályázókat, illetve segít a fogadó iskola közvetítésében.

További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található.

A közleményben kitértek arra is, hogy 2018-ban csaknem 400 Kárpát-medencei középiskola több mint 15 ezer diákja és tanára kapcsolódott be diákutaztatási programjaikba.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés