Ifjú tudósok lepik el Pécset

2018. április 18–21. között az alapításának idén 650. jubileumi évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem ad otthont a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia három szekciójának. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével megvalósuló konferenciasorozat tizenhat tudományterületi szekciója közül a Humán Tudományi, az Orvos- és Egészségtudományi, valamint a Művészeti és Művészettudományi Szekcióját rendezik meg Pécsett.

hirdetés

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) több mint hat évtizedes múltra visszatekintő konferenciasorozat, az ország legnagyobb tudományos rendezvénye, mely lehetőséget biztosít a tehetséges alkotó fiatalok színvonalas bemutatkozására. A minden páratlan év tavaszán tizenhat tudományterületi szekcióban meghirdetett konferenciasorozat meghatározó esemény a szekciókat befogadó felsőoktatási intézmények számára. 2017-ben a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi, Orvos- és Egészségtudományi, valamint a Művészeti és Művészettudományi Szekcióinak házigazdája Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem. A három szekció egyidejű megszervezése révén a keddi nyitó rendezvény az OTDK történetének legnépesebb, legnagyobb programja. Mintegy 2000 hallgató, oktató és érdeklődő részvételével zajlik a háromnapos programsorozat. Az OTDK-n azok a felsőoktatásban tanuló fiatalok vehetnek részt, akik erre az intézményük kari Tudományos Diákköri Konferenciáján jogosultságot szereztek.

Április 20-án a konferencia határon túli magyar résztvevői számára fórumra kerül sor, amelyet az Országos Tudományos Diákköri Tanács szervez a pécsi egyetem Bölcsészettudományi Karán, várhatóan több, mint száz hallgató részvételével.