Igaza van a PMFC-nek

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Bizottsága megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Fegyelmi Bizottság 2012. október 9-én hozott határozatát, amely a PMFC sportszervezetét Miroslav Grumic átigazolási díja második felének nem teljesítéséért elmarasztalta és az átigazolásból annak teljesítéséig kizárta.

A Fellebbviteli Bizottság döntésének indoklásában egyetértett a PMFC sportszervezetének álláspontjával abban, hogy a Fegyelmi Bizottság nem tárta fel megfelelően a felek közötti szerződés azon feltételével kapcsolatos körülményeket, mely szerint az átigazolási díj második felét a PMFC játékos átigazolásban is teljesítheti a Kaposvár felé.

A Fellebbviteli Bizottság a PMFC fegyelmi felelősségét megállapító elsőfokú döntés hatályon kívül helyezését kimondó határozatában megállapította azt, hogy a „PMFC fellebbezésében a vagylagos szolgáltatással kapcsolatos polgári jogi okfejtés helytálló, ugyanakkor a fenti idézett szerződési feltétel vonatkozásában egyértelmű jogi álláspont jelenleg nem alakítható ki.”

A klub vezetése a Fellebbviteli Bizottság döntését megnyugvással vette tudomásul, és az új eljárásban is igyekszik jogi álláspontját megvédeni az ügyben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés