Hirdetés

A Hír TV nyilvánosságra hozta a hangfelvételt, amelyen Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő azzal dicsekszik, hogy megvert egy zsidó nőt, mert nácinak nevezte – írja az Origo

Szávay azóta azzal védekezik, hogy valójában hazudott, a nőt nem is verte meg. Ez azonban nem mentség a penetráns antiszemita megjegyzésekre, amiket elismert (nem is tudott tagadni).

Íme a felvétel:

A jobbikos képviselő a Facebookon reagált a történtekre, azt írja: meggondolatlan és otromba szavaiért vállalja a következményeket. „Ezért úgy határoztam, hogy azonnali hatállyal lemondok a Magyar Országgyűlés jegyzői, illetve a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. Minderről tájékoztattam Gyöngyösi Mártont, képviselőcsoportunk vezetőjét, aki döntésemet elfogadta”– írja az Origo. A mandátumát viszont megtartja, hiszen továbbra is méltónak érzi magát arra, hogy magyarokat a Parlamentben képviselje.

A Szávay-botrány ismét rávilágított arra, hogy a Jobbik a balliberálisokhoz való kölcsönös dörgölőzés ellenére ugyanaz az antiszemita párt, mint korábban. Jellemző, hogy a Jobbik elnöke, Sneider Tamás közösségi oldalán szinte percenként osztja meg a nagyközönséggel magvas gondolatait, az antiszemita botrány nyilvánosságra kerülése óta mélyen hallgat.
Mindez egyáltalán nem véletlen, mivel Sneider egyik legfőbb szövetségeseként beszélnek Szávayról, valamint Sneidertől sem állnak távol a szélsőséges gondolatok, mivel korábban ő maga is szkinhedként tevékenykedett.

Sneider „Roy” néven volt ismert a szkinhedek közt, ő volt a bandavezér a kilencvenes évek eleji egri cigányellenes szkinhedtámadások idején.

Gyöngyösi Márton, aki jelenleg a parlamenti képviselőcsoport vezetője, 2012-ben nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a zsidókat, és listázta volna azokat a parlamenti képviselőket, akik izraeli állampolgársággal is rendelkeztek. A frakció munkatársa pedig az a Kulcsár Gergely, aki beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti cipőkbe, valamint Kulcsárnak jutott például eszébe az is, hogy egy valódi horogkereszt-installációval kívánjon minden jót újév alkalmából a Jobbik vezetőségének – írja az Origo.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét