Ilyen még nem volt Pécsett: idősotthon nyílik kutyáknak

Hirdetés

Sajnos folyamatos probléma az állatmentő egyesületeknél, hogy nehéz, jobban mondva szinte lehetetlen családot találni a 10 év feletti négylábúak számára. Az emberek ugyanis legtöbbször nem azt látják bennük, amik: általában nyugodt, rendkívül hálás, szeretettel teli kisöregek, akik nem feltétlenül betegek, habár talán kicsit több alkalommal kell őket orvoshoz vinni fiatalabb fajtársaiknál. Hogy a korosabb jószágok is jó körülmények között élhessék le utolsó éveiket, a pécsi Hachiko Állatvédő Egyesület Menhely alapítói most valami egészen újat eszeltek ki: létrehozzák az első, kutyáknak való idősotthont a városban. 

Pintérné Irén és Pintér László 2016-ban hozta létre egyesületét, nekik hála már 500-nál is több állat talált szerető családra. Sajnos visszatérő probléma azonban, hogy az idősebb, esetenként akár beteg kutyák sosem kerülnek ki a menhelyről. Mint megtudtuk, sok ebet egyszerűen az utcán találnak meg, más – legtöbbször teljesen egészséges – négylábúakat pedig az elaltatástól kell megmenteni. Hogy a kisöregeket biztonságba helyezze, hátralévő életüket megszépítse, a házaspár egy úgymond „szociális otthont” hoz létre számukra, ehhez gyűjtenek most támogatást pénz, tárgyi adományok, valamint dolgos segítő kezek formájában.

– Szabolcsfaluban, az önkormányzati segítséggel kialakított menhelyhez közel vásárolt egy német támogató telket nekünk, amin egy kis ház áll. Ezt szeretnénk felújítani, mellé pedig vennénk egy konténert is. A célunk, hogy az összeengedhető kutyák egy térben, a kicsit maguknak valók pedig külön szobákban éljenek ott, akár egy szociális otthonban. Emellett az udvaron is szabadon mozoghatnának. A kennel ugyanis egy darabig jó megoldást jelent, de nem arra találták ki, hogy hosszú ideig bezárva tengessék az életüket ezek a jószágok. Gondoljunk csak bele, ha egy 12 éves, jó fizikai állapotú kutyát nem fogadnak örökbe, akár 5-6 évet is nálunk tölthet. Azért jutott eszünkbe az idősotthon, mert egyszerűen sajnáljuk azokat az állatokat, amiket csak azért altatnak el, mert nem kellenek senkinek, holott nincs orvosi problémájuk. Ha szenved, az más tészta, de egészségesen megölni, szörnyű gaztett. Hozzáteszem, tiltja a törvény, de sajnos mindig akad olyan, aki így is elvégzi a műveletet – fejtette ki lapunknak Pintérné Irén. Azt is elmondta, hogy

ha minden jól megy, akár 12 eb is elfér majd az új területen.

Hozzátette, állami támogatást nem kapnak, de szerencsére máris sok állatbarát állt az ügy mellé: egy cég kicseréli nekik a nyílászárókat, kaptak cserepet is a tetőre, egy vállalkozó pedig felajánlotta, hogy elvégzi az ácsmunkát, hiszen ezt az egyesület alapítói nem tudják maguk kivitelezni.

– Azt még nem tudjuk, pontosan mennyibe fog kerülni a teljes folyamat. Vannak munkák, amiket saját magunk is el tudunk végezni, a falakat például mi tesszük rendbe. Talán nem lesz olyan szép, mintha szakember csinálta volna, de megfelel a célnak. Elsősorban azokra a feladatokra keresünk segítőket, amikhez nem értünk. A kis ház kéménye például jelenleg életveszélyes, ezt mindenképpen profinak kell megmutatnunk. Nyilván ki is kell fizetnünk a mesterembereket, így pénzadományokat is szívesen fogadunk. Az állataink ellátásához is bármikor hozzájárulhat, aki szeretne: táp, játék, póráz, gyógyszer, takaró mindig kell. Ha szeretnék saját szemükkel látni a működésünket, a telepen hétvégente egész nap, illetve minden hétköznap megtalálnak minket, egészen sötétedésig – árulta el Pintér László.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés