Imádják a magyar gasztronómiát Madridban

Magyar élelmiszeripari termékekkel, minőségi borokkal, valamint a kalocsai népművészeti hagyományokkal, a halasi csipkével, a Puskás örökség egyedi relikviáival és Magyarország turisztikai kínálatával ismerkedhetnek meg a látogatók a Magyar gasztronómiai napokon Madridban – közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.

Az eseményt a Földművelésügyi Minisztérium, Magyarország Madridi Nagykövetsége és a Magyar Turizmus Zrt. közösen szervezte.
A közlemény idézi Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkárt, aki az esemény hivatalos megnyitóján méltatta a két népet összekötő számos dolog közül a kitűnő konyhát, a jó borokat és a hagyományos vendégszeretet.

A hungarikumokról szólva kiemelte Puskás Ferenc világszerte elismert életművét, aki kilenc évig futballozott a Real Madrid 10-eseként.
Annak ellenére, hogy Spanyolország jelentős sertéshús-exportőr, minőségi sertéshúst importál Magyarországról. A szürke ibériai félvadsertésnek (pata negra) – amiből a híres sonkafajta, a Jamon Iberico készül – létezik egy magyarországi rokona: a mangalica. Még a legkényesebb spanyol sonka ínyencek is elismerik a magyar mangalica sertésből készült termék minőségét – hangsúlyozta Szakáli István Loránd.

Hirdetés