Így fejlesztheted a tanyád

A tanyagazdaságok fejlesztésére, valamint villamosítására igényelhető az idén támogatás, amelynek aránya a beruházás 75-90 százaléka lehet, a támogatás legmagasabb összegét a mindenkori pályázati kiírások tartalmazzák majd – a vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A tanyagazdaság fejlesztésére széleskörűen igényelhető támogatás. A lakóépület felújítása, gépek- és szaporítóanyagok vásárlása, és az állatállomány kialakítása, bővítése tartozik – egyebek mellett – a támogatandó körbe. A tanyaépület villamosítása olyan eszközzel történhet, amely legfeljebb 3,5 kilowatt teljesítményű, viszont támogatás jár a belső hálózat kialakítására is.

Az igényelhet támogatást, aki életvitelszerűen él a tanyán, az elmúlt három évben a bevételének több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származott, és ennek az éves átlaga nem lépte túl a nettó 8 millió forintot.

A felhívásokat a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) teszi közzé, és oda kell benyújtani a pályázatokat is. Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

A nyertesekkel a vidékfejlesztési miniszter köt szerződést. Az elnyert támogatás feléig előleg igényelhető.

 

Hirdetés